Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1915

34 verdörgés, a magyar hazaszeretet és áldozatkészség új próbája. Nem héroszok léptek felénk a múltból nagy tettekkel ékesítve, hanem egyszerű emberek, kortársaink, vér a vérünkből indultak el a mindennapi élet szürkeségéből s a multakhoz méltó hősiességgel küzdötték föl magukat héroszokká. Az ő lelkükben lobogó lelkesedés, tetteikben nyilvánuló áldozatkészség nemcsak az övék, hanem az egész nemzeté. Nem csodálkozhatunk tehát, ha az egész nemzet testét-lelkét átjáró lelkesedés elsősorban az iskola falai közé hatolt be s a nemzet leglobbanékonyabb tagjait gyújtotta lángra. Nem oly lelkesedés volt ez, mint a mult dicső történetének hallatára az ifjúi szemekben fölcsillanó tűz, hanem valami élő valóság. A mult eseményeiben csak a hagyomány s a nemzet szeretete révén voltak érdekelve, a jelen napjainak cselekedetei azonban húsba, vérbe vágtak. Alig akad néhány, akinek szerette nem vitte volna vérét a haza oltárára, apa, testvér szolgáltatta most példáját a tettekben megnyilvánuló hazaszeretetnek. Sőt a mi kis családunk, az iskola falai közé is beharsogott a harci kürt hivó szava. Indultak a tegnap még gyerekek nagy, férfias munkára, vitték a haza oltalmára testi erejüket, lelkesedésüket, az ifjúi szivük vérét. Az 1914—15. isk. évben 33-an váltak be katonának. Közülük az egyik, Strommer Ignác volt VIII. o. tanuló, már Doberdó zordon vidékén alussza hősi álmát. Rohamban indult a haza védelmére s akkor oltotta ki gyilkos golyó ifjú életét.' A másik, Kollár Imre VIII. o. tanuló, féllábbal hirdeti áldozatos hazaszeretetét. Megmutatták, hogy a szivükben kigyúlt lelkesedés nem szalmaláng volt csupán, hanem állandó, tettekre sarkaló tűz, hiszen a legnagyobb veszedelmekben is kitartottak s Pogátsa József volt VIII. o. tanuló a nagy ezüst vitézségi érmet, Halász István és Markó Miklós VIII. o. tanulók a kis ezüst vitézségi érmet hordják mellükön kitartásuk, bátorságuk jeléül. E példák lelkesítő hatása vissza-visszatért az iskolába, eltöltötte különösen azok lelkét, kiket a már távozottak után hitt a haza. A folyó iskolai évben is többen cserélték föl az iskola padjait a hadi élettel. A VIII. o.-ból Frölich József, Hitch György, Honkó Ödön, Kiss Géza, Kiss Péter, Stróbl Ferenc, Vlasits Pál évközben, Ámon János, Bacskay Zoltán, Giczey Lajos, Jáki Gyula, Rédly Gyula, Zala György az év végén ; a VII. o.-ból Győrvári Ernő, Kardos Károly, Steindl István, Török Ferenc évközben, Ágh József, Beszédes György, Buzanits János, Csiszár Imre, Navratil Endre, Simon Sándor, Sylvester János, Wagenhoffer Ferenc az év végén; a VI. o.-ból Dorner Ferenc, Graf Miklós, Kazik József, Sztrázsniczky Márton évközben, Böhm Antal, Fischer Ferenc, Gede Pál, Kosztolich Ferenc, Otoltics Gyula, Polán Géza, Puhr Ferenc, Varga Jenő az év végén ; az V. o.-ból Borbély Lajos, Horváth József az év végén vonultak be katonai szolgálatra. A hadbavonuló ifjak május 21-én váltak meg az intézettől. Távozásuk előtt meggyóntak, megáldoztak, majd az igazgató az egész ifjúság előtt megható búcsúszavakat intézett hozzájuk s különösen a hazaszeretetre, a vallásosságra és engedelmességre buzdította őket.