Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1914
22 kellett a tanári karnak gondoskodnia, hogy azokat vagy maguk a tanárok tartották, vagy pedig képesített (habilitált) szakférfiakat kellett erre a célra megnyerniük (14. és 17. §§). A szabályzat (21. §) még azt is megszabja, hogy minden rendes és rendkívüli tanár köteles időszakonkint egy ingyenes kollégiumot (collegium publicum) hetenkénti egy órában valamely speciális tárgyról olyképpen tartani, hogy minden félévben legalább két ilyen ingyenes kollégium forduljon elő a leckerendben. A szabályzat (18. §) reményt nyújt arra, hogy a jogi karokat idővel két külön bölcseleti és történelmi tanszékkel is ellátják. Ha ezen terv megvalósításáig akadnak az akadémia székhelyén képesített magántanárok, akik készek az említett tantárgyakból az ezek hallgatása után járó tandíj és bizonyos mennyiségű jutalomdíj fejében félévi heti 4 órás kollégiumot tartani, azokat a kar terjessze föl a minisztériumhoz a feljogosítás megadása végett. S ha majd ezen két tantárgy előadásáráról akár az illető tanszékek rendszeresítése által végleg, akár pedig magántanárok feljogosítása által gondoskodva lesz, akkor e két tanszéknek előadásai a főkollégiumok természetét öltik magukra s hallgatásuk ez első éves joghallgatókra nézve kötelező lesz. A speciál kollégiumokra és a két uj tanszékre vonatkozó említett szabályzati utasítások a győri jogakadémiában rövid idő alatt megvalósultak. A törvényszéki orvostan előadását a már korábban vállalkozott magántanár folytatta. A bányajogot, az európai államok statisztikáját, valamint azon speciál kollégiumokat, melyeknek anyaga a jog- és államtudományok körébe vágott, a rendes tanszékkel ellátott tanárok adták elő. Minthogy az államszámviteltanra nem akadt magántanár, az 1875/6. iskolaévtől fogva szintén az egyik rendes tanár adta elő. A bölcselet és művelődéstörténetem, majd az 1885 elején elrendelt legujabbkori történelem előadásáról részint a kar gondoskodott helybeli főgimnáziumi tanároknak és képzettebb egyházi férfiaknak helyettes magántanárokul való megnyerése által, részint pedig a miniszter nevezett ki rendes tanárt (L. a tanárok névsorát). A speciál kollégiumok közöl a tételes nemzetközi jog az 1875 febr. 24-ikén kelt 4656. sz. rendelet értelmében főkollégiummá, kötelező tantárggyá lett. Ennek oka az volt, hogy e tárgyat a szigorlati anyag közé osztották. Előadását a jogbölcselet és büntetőjog tanára végezte. Az 1883-iki módosító szabályzat. 1883-ban a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tetemes módosítást vitt végbe az 1874-iki tanulmányi és vizsgálati rendszeren E módosítások külön szabályzatba foglalva aug. 20-án királyi jóváhagyást nyertek. A minisztérium az uj szabályzatot 1883 szept. 4-ikén 28291. sz. alatt kelt rendeletével azzal a meghagyással küldte meg a győri jogadémiának, hogy a szabályzat pontjai az 1883/4-iki tanévben életbelépjenek.