Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1913

15 7. Acsay Ferenc-féle alapítványok, a) Intézetünk kegyura, dr. Hajdú Tibor főapát úr őméltósága 1912. november 10-én 2000 n. é. m. korona­járadékot küldött azon föltétel mellett, hogy a kamatok egy része, 3 drb 10 koronás arany a magyar irodalomból és történelemből vett pályaművek jutalmazására, a többi 50 korona pedig szorgalmas, jómagaviseletü és sza­valásban kiváló előmenetelt tevő tanulók számára alkalmas könyvek vásár­lására fordíttassék. L. az önképzőkör és jutalmak c. rovatokat. b) Mladoniczky Ignác c. püspök őméltósága 1913. január 6-án 200 koronát tett le alap gyanánt, hogy annak kamatait szegénysorsú, jó elő­menelt tanúsító VIII. osztályú tanuló kapja. Ez évben 200 K-val gyarapította. A pénzen 200 n. é. koronakötvényt vettünk, a többi 83790. sz. betétkönyv­ben kamatozik. c) Nemeskéri dr. Kiss Aurél győri ügyvéd 1912. dec. 23-án 300 n. é. m. koronajáradék kötvényt adott át az intézet igazgatójának azon föltétel mellett, hogy annak kamataiból 10 K a magyar nyelv és irodalom vagy a történelem köréből vett pályatételekre beérkező munkák legjobbjának a jutalmazására, a maradt összeg pedig a tőke szaporítására fordíttassék mindaddig, míg a gya­rapodó tőke jövedelméből egy második pályadíj is kitűzhető lesz. Az ala­pítványt tevő fenntartja a jogot arra, hogy alapítványát az idők folyamán kiegészíthesse, gyarapíthassa. Az eddigi kamat (18 K) 79849. sz. betétkönyv­ben kamatozik. 8. König Károly-féle segélydíj 86 korona ; a győri főgimnáziumot vég­zett, győri illetőségű tanuló kaphatja az érettségi sikeres elvégzése után ; adományozza a városi tanács. 9. A Schreiber-féle segélydíj 100 kor., a győri főgimnáziumot végzett, győri illetőségű tanuló kaphatja az érettségi sikeres elvégzése után; ado­mányozza a városi tanács. 10. Keppich—Unger-féle alapítvány kamatait, 94—94 kor., valláskülönb­ség nélkül egy, illetve minden harmadik évben két főgimnáziumi tanulónak adományozza a városi tanács. 11. Zámory—Milkovich ösztöndíj-alapítvány komárom- és győrmegyei illetőségű, keresztény vallású, középiskolai, gimnáziumi, vagy reáliskolai fiú­vagy leánynövendék részére. Elsőbbségben részesülnek az alapító örökösei­nek ivadékai, ha nem komárom- vagy győrmegyeiek is; továbbá kis- és nagyigmándi, koronczói, téti, banai és ekeli illetőségű növendékek. Az ala­pítvány tőkéje 20,000 korona; kamataiból évenkint 3 növendék részesülhet ösztöndíjban. Adományozza a vkm. 12. A Prágai-féle alapítványból öt főgimnáziumi tanuló kap 40—40 korona segélydíjat; adományozza az alapítványi bizottság. 13. Az igazgató kezelése alatt álló diáksegély-alap pénztári kimutatása: A május hó 2-án tartott hangverseny alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Dr. Várady Lipót érsek 30 K, Szentiványi János 10 K, Paár István 3 K, Kuster Béla 3 K, Ollinger Alkuin 4 K, Pertl Ferenc 10 K, Fischer

Next

/
Oldalképek
Tartalom