Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

83 majd meg Lukács Sándor fölszerelési biztossal, régi jóbarátjával Pestre sietett. Vitéz honvédeink épen ekkor ostromolták Budát, ahonnan az ellenség Pest házait bombázta. Lukács megbízásából Rónay vitte át Görgeyhez azt a 80 darab aranyat, melyet Tóth Gáspár pesti szabómester annak a hősnek szánt jutalmul, aki először lép föl Buda várfalára. Itt hallotta Rónay Görgey szájából — természetesen németül — ezeket a jellemző szavakat: Ha kivívjuk a szabadságot, az első nemzedék hadd élvezze ; a második már úgy sem lesz rá méltó, a harmadiktól pedig el kell majd venni. — Ilyen elvekkel akarták Magyarország szabadságát kivívni. Ez május 20-án történt. Május 22-én éjfélkor megdördültek az ágyúk a budai hegyen s reggeli 5 órakor Buda várfokán már magyar zászló lengett. A csata végeztével Rónay azonnal a térparancsnoksághoz sietett, hogy Czuczór barátját kimentse a fogságból. Itt azzal az örömhírrel lepték meg, hogy Görgey már szabadon bocsátotta s átküldötte Pestre. Rónay utána sietett s mikor föltalálta, örömmel borultak egymás keblére. Czuczort nagyon megviselte a fogság; járni alig tudott, mert lábát a bilincsek össze-vissza törték. Délután mégis rövid sétára indult Rónayval. Ekkor történt, hogy a városháztéren eléjök került Szentpéteri, a nemzeti színház tagja s térdreborult Czuczor előtt. Az ezt látó néptömeg lelkes éljenzésben tört ki s hazáig elkísérte a szabadság mártírját. Buda visszafoglalása után pár napra Rónayt Győrré nevezték ki népszónoknak s lakásul a püspökvár fényes termeit jelölték ki számára. O azonban csak egyetlen szerény szobácskát foglalt le magának. E minőségében az volt a hivatása, hogy a lelkészeket és népet minél gyakrabban buzdítsa az esetleges általános fölkelésre, mert nyilt titok volt, hogy a béke nagyon rövid életű lesz s Ausztria orosz segítséggel igyekszik eddigi veszteségeiért kárpótlást szerezni. Rónay lelkesen felelt meg e megbízatásának s hazaszeretettől izzó beszédeket tartott Győrött és a vidéken is. Emellett két ízben is felszólítást intézett a magyar papsághoz s az utcák szegletein kifüggesztett plakátokon búzdította őket a haza szeretetére. „Háromszázadon át küzdött a magyar a szabadságért — mondja egyik kiáltványa — s mégsem nyerte meg, mert nem igazán küzdött, mindig volt valaki, akinek a fejére akarta tenni a koronát; most tisztán a független Magyarországért küzd . . . Minden embernek fegyvert kell ragadnia s ha nem lesz elég fegyver, leszedjük keresztjeinket, harangjainkat; szent edényeinket kovácsoljuk fegyverré s ezekkel verjük le az istentelen nemzettagadókat ... A királyok bűnpohara csordultig telt. . . Éljen a független magyar köztársaság ! — íme az idők lelke ! A szelídlelkű, békés bencés pap ajkát forradalmi riadóra nyitotta. Innen már nem volt visszatérés. Végig kellett küzdenie a harcot az utolsó pillanatig. Az orosz invázió csakhamar bekövetkezett s tönkretette az „emberek vetését". Megsemmisített minden reményt, még azokét is, akik az örvény szélén is hívságosan áltatták magukat. Rónay szégyenkezve látta a világosi 6*