Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

61 Acsay tette, így kell a külföld jeles irodalmi termékeit olvasóközönségünknek bemutatni . . ." (1895. 577. 1.) A sok elismerő bírálatból hadd álljon itt még egy, a Katholikus Hitvédelmi Folyóirat-é: Az egyházi szónoklást aestetikai alapon lendületre hozni: ezen nagy cél mozgatta Acsay lelkét, midőn Bossuet fordításába kapott. A nagy szellemek nyomán, azok eszmevilágában akarja ő egyházi szónoklásunkat reformálni, oda akar hatni, hogy ne efemer értékű művekkel képezze magát a szónok, hanem izlése, irálya, szónoki fejlődése szempontjából a classicus szónoki mesterekkel ... A maurinusi szellem méltó találkozását-szemléli lelkem, midőn látom, hogy valamint Bossuet eredeti beszédeit a bencések adták a világirodalom kezébe, ők fejtettek ki bámulatos munkásságot azok összegyűjtésével, úgy nálunk is egy bencés önti szellemét, munkakedvét az ékesszólás nagy mesterének tanulmányozásába és gyújt fáklyát az egyházi szónoklás tanítványainak : a magyar papságnak." (VII. évf. 3. sz. 140. 1.) A bírálat írója mindazáltal azzal kecsegteti Acsayt, hogy ha pusztán csak a szónoklattan mai tanítási módszerének javításánál maradt volna, bizonyára több sikerrel dicsekedhetnék. S. vájjon többet tett-e ennél? A theologiai oktatás hiányaira épen azért mutatott rá, hogy ezzel a módszer javítását sürgesse. S nem természetes-e az is, hogy ha valaki a régi módszer hibáit fölismeri s azok megjavításán fáradozik, akkor föltétlenül újabb módszert állít föl, melynek keresztülvitelétől várja a kívánt sikert ? ! S bármennyire lássék is meg Acsay tervezetén, hogy „mennyire nem theologus", hogy kívánalmaiban talán többször is túllő a célon, azért minden érdemet nem lehet tőle megtagadni. Aminthogy a méltányos bírálat nem is tagadta meg tőle soha. Ifjúsági szentbeszédei első kötetének kritikusa dr. Tardos néven a Hittudományi Folyóirat XIX. évfolyamának IV. füzetében a következő megjegyzést fűzi Acsay tervezetéhez : „Acsay igazgató már évekkel ezelőtt a hitszónoklati képzés szükségessége mellett szállt síkra. Lelkes és alapos tudásból fakadó szózata azonban mindeddig a pusztában kiáltónak szava maradt. Pedig nagyon fontosnak tartjuk, sőt elengedhetlenül szükségesnek, hogy az az eszme, melyet a tudós tanár annyi lelkesedéssel hirdet, mielőbb testet öltsön. Papnevelésünk tényleg nem elegendő gondot fordít a szónoki képzésre . . . Nagy hiánya (tehát) a mi papnevelésünknek, hogy a gyakorlati hitszónoklattanra nem fektet oly nagy súlyt, nem fordít oly nagy gondot, mint amilyent az fontosságánál fogva megérdemelne. Az az óriási szellemi kincs is, mely a szentatyák szentbeszédeiben rejlik, holt tőke marad mindaddig, míg Acsay igazgatónak eléggé meg nem szívlelhető eszméje, egy tekintélyes chrestomathia a régi nagy szónokok műveiből napvilágot nem lát. Az ő érdeme, hogy egy kötetre való anyag, összesen 16 válogatott beszéd fordítása kéziratban megvan már." (854. 1.) Ugyanilyen értelemben nyilatkozik Acsaynak az egyházszónoklat terén kifejtett munkásságáról az egyházi retorikának elméletben és gyakorlatban egyaránt leghivatottabb művelője s az egyetemen éveken át a homiletika tanára, Mihályfi Ákos