Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

55 szíve, aki 1893-tól 1898-ban bekövetkezett haláláig ült az apáti székben. De szívesen látogatta Bakonybélt gyönyörű vidéke miatt is, ahol naponkint órákhosszat elsétálgatott az erdőben vagy az apátság kies parkjában, melyet Villányi nemes izlése és gondossága valóságos kis paradicsommá varázsolt. Sokat foglalkozott a gondolattal, hogyan kedveltethetné meg ezt a magábavonulásra, tudományos munkálkodásra és üdülésre egyaránt alkalmas és kedves helyet rendtársaival, hogy vakációjukat ott töltenék el. Bakonybélben fogamzott meg lelkében a gondolat, hogy a rend egykori díszének, Guzmics Izidornak, a volt bakonybéli apátnak, aki a mult század húszas éveiben annyi szeretettel és tudással harcolt a katholicizmus és a protestáns felekezetek egyesítésének, az úgynevezett Unio-nak érdekében, a rendtagok adományából szobrot állíttat a park közepén, amelyet Guzmics létesített. Meg is indította a gyűjtést s az egybegyűlt pénz a Guzmics szobor-alap javára gyümölcsözik. Bakonybéli tartózkodása után egy-két napot rendesen Esztergomban töltött, hogy ott lakó rokonait s szüleinek s testvéreinek sirhalmát meglátogassa. Villányi halálával a bakonybéli apátság megüresedvén, a rendtársak tekintélyes részének figyelme Acsay felé irányult s őt akarta jelölni utódjául. Mikor Acsay e tervről értesült, bizalmas levélben fordult a rendházakhoz, hogy a megejtendő választásnál tekintsenek el személyétől s hagyják meg továbbra is munkakörében, melyben az ifjúság nevelésével egész odaadással óhajtja ezután is szolgálni egyháza és hazája szent ügyét. Eletének kedves napjai közé sorozta azokat, melyeken volt iskolatársaival előbb harminc, majd harmincöt év múlva találkozott az érettségi vizsgálat után 1904. és 1909. julius havában. Mindkét izben maga vállalta a házigazda tisztjét s a nap emlékére emléklapokat nyomatott, melyeken a találkozók nevük aláírásával kedveskedtek egymásnak. A harminc éves találkozón Acsay indítványára alapítványt is tettek, hogy annak kamatjával évről-évre egy-egy önképzőköri pályamunkát jutalmazzanak. Lankadatlan, de mindvégig zajtalan munkásságának közepette 1908. julius 9-én — áldozópappá szenteltetésének emléknapján — papi és tanári pályafutásának harmincadik évfordulójához érkezett. Puritán egyszerűségében nem tulajdonított különösebb jelentőséget e napnak s nem is gondolt rá, hogy bárki is számontartsa. Rend- és tanártársai, tanítványai és tisztelői azonban örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a nagy évfordulón szeretetüknek és nagyrabecsülésüknek kifejezésével ünnepeljék. A helyi lapok is az osztatlan tisztelet hangján emlékeztek meg róla s nemcsak a tanárt ünnepelték benne, aki immár harminc esztendeje műveli, oktatja, tanítja az ifjú Magyarországot, lelkes szeretettel plántálva szívébe a tudást, a szép és a jó iránti érzéket, hanem mint azt a férfiút is, akinek nevéhez fűződik Győrött a keresztény kultura megszilárdítása napjainkban. A helyi lapok révén a fővárosiakba is eljutott az Acsay-jubileum hire s az országban szerte élő tanítványok tudomást szerezve róla, özönével keresték föl üdvözletükkel felejthetetlen mesterüket. S az ünneplésből a hivatalos város is kivette részét.