Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
51 Benedek-szobor leleplezése alkalmával mondott emlékbeszéde van, „hadd zárja be — úgymond — e beszéd ifjúsági szentbeszédeim sorozatát, amelylyel a szerény utód óhajtott az ő szellemében munkálkodni, egyháza és hazája javára nevelvén a rábízott ifjúságot." Szentbeszédeinek tartalmáról önmaga számol be, mikor ezeket mondja : „Amit hosszú, nehéz és kitartó munkával összegyűjtött lelkem, amit a legszigorúbb kritikával helyesnek találtam, amit az ifjúság oktatása céljából összegyűjtöttem s az ifjúság okulására és lelkesítésére célszerűnek tartottam — az van benne beszédeimben. Benne van mindenekfelett az a mélységes szeretet, amelyet pályám és a magyar ifjúság iránt érzek. Minden beszédem lelkem mélyéből s irántok való tiszta szeretetből fakadt. Sohasem írtam le semmit, míg végig nem forgattam lelkemben tárgyamat s a kitűzött célomra vezető eszközöket, vájjon sikert érek-e el velők az ifjúság lelkében? Meg tudom-e erősíteni a két legfő jóban: Isten imádásában, hazája s embertársai szeretetében?" Ifjúsági szentbeszédei-nek e III. kötetét — az előbiekhez hasonlóan — szintén hatalmas előszóval vezeti be, melyben valóságos tanulmányt ad az ifjúsági hitszónoklati képzés szükségességéről és mikéntjéről. A magyar katholicizmus rég óhajtott újraszületését mindaddig hiába várjuk, mig az ifjúságot teljesen külön lelki gondozásba nem vesszük. Ehhez pedig egyebek között fölötte szükséges az is, hogy számukra korukhoz és nemükhöz mért egyházi beszédekről gondoskodjunk, mindenekfölött pedig, hogy lelkük irányítását külön e célra képzett hivatásos egyénekre bizzuk. Keserűen panaszolja föl, hogy míg a gyermek-psychologiának világszerte óriási irodalma van s hivatottak és hívatlanok hosszas megfigyelések és fáradságos munka árán igyekesznek hozzáférni a gyermeki lélekhez, hogy fejlődésében tanulmányozhassák s esetleg a maguk céljai felé irányíthassák, addig valláserkölcsi nevelésükről alapos, szakszerű gondoskodás nálunk mindezideig nem történt. Azután visszatekintve húsz évi munkásságára, melyben legjobb erejével törekedett szolgálni az egyházi szónoklat ügyét, szomorúan állapítja meg, hogy annak érdekében megközelítőleg sem történt annyi, amennyit az ügy fontossága méltán megérdemel. „Fájdalmasan hangzó, keserű beszédéből szinte Jeremiás prófétának a szent várost sirató intelmei hangzanak azok felé, kikre az igehirdetés sorsa bízva van" — morldja találóan művének egyik ismertetője. S épen azért, mint aki mégegyszer s utoljára mindent föltesz egy kockára, az 1902-ben kidolgozott s a püspöki kar minden tagjának megküldött emlékiratát újra közzéteszi e kötetben, hátha ez egyszer visszhangot kelt az egyházi szónoklat intenzív tanítását sürgető szava. S csakugyan nem csalatkozott meg reménységében. A nagyméltóságú püspöki kar az 1912. évi április 25-én és 26-án tartott értekezletén tárgyalás alá vette Acsay előterjesztését s határozatáról a következő jegyzőkönyvi kivonatban értesítette : A püspöki kar nagy elismeréssel van Acsay Ferenc győri bencés főgimnáziumi igazgató úrnak az egyházi szónoklat terén végzett buzgó és sok anyagi áldozattal járó tevékenységeért s ezért hálás köszönetet és elis4*
