Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
35 szétmorzsolódtak s idegen népek járma alá kerültek. A nagy nemzeti ünnepeket, melyek igazgatóságának idejébe estek, bőségesen gyümölcsöztette az ifjúság hazafias nevelésének érdekében. A millenáris ünnepen kívül ilyenekül kínálkoztak az 1848/49-iki szabadságharcnak ötvenéves évfordulója, II. Rákóczi Ferencz szabadságharcának kétszázados emléke, Győrvárosnak a török iga alól való fölszabadulásának háromszázados jubileuma. II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor is fényes iskolai ünnepet rendezett, amely alkalommal ünnepi beszédet tartva az ifjúsághoz, igy köszöntötte a bújdosó fejedelmet: Hozott Isten közénk te, Krisztusnak s evangéliumának hű katonája ! Csodálattal tekintünk fel hozzád, hogy lelked nagyságát, fennkölt erényeidet szívünkbe véssük. Csodálunk, lelkesedünk érted, lelkünkbe véssük életed nagy tanulságait s azon leszünk, hogy két legszentebb eszmédért : az Istenért és hazáért éljünk . . . Visszatérésed szent figyelmeztetés azoknak a vakmerőknek, akik a haza szent fogalmát is ki akarnák irtani az újabb nemzedék szívéből. Isten hozott, hazaszeretetnek legnagyobb hőse ; megérkezésed pillanatában szent esküvéssel fogadjuk, hogy hívek maradunk hozzád s veled együtt szent odaadással szolgáljuk a hazát mind a sírig! —Ezeken a rendkívüli ünnepeken kívül évről-évre megülette a magyar szabadságharcnak és a koronázásnak évfordulóját, amikor az ifjúság fényes közönség előtt tett tanúbizonyságot a fölkent király személyéhez való gyermeki ragaszkodásáról s a szabad hazáért való rajongó lelkesedéséről. Ebben a meggyőződéses vallásos és hazafias érzületben, melyet főkép az irodalmi remekművek etikai és nemzeti tartalmának gondos kiaknázásával tett egyre tudatosabbá, tizenhét éven át oly nemzedéket nevelt föl, mely az élet küzdő porondján is derekasan megállja helyét s egyházáért és hazájáért nemcsak meghalni, hanem élni is tud. Emellett különös gonddal ápolta tanítványai szívében a kegyeletnek és hálának érzetét is. Az intézet elhunyt jótevőiért, tanáraiért és tanítványaiért minden évben gyászmisét mondatott, melyen az intézet növendékei testületileg megjelentek, halottak napján pedig a tanárok s a legutoljára elhunyt iskolatársuk sírját megkoszorúzták. A Király József-ösztöndíjat élvezők alapítványából 1901-ben megfesttette a boldogult pécsi püspök arcképét, mely a dísztermet ékesíti. Az ő buzdítására indítottak gyűjtést maguk között a tápintézet növendékei is, hogy a tápintézet megalapítójának, Zalka János győri püspöknek olajfestményü arcképét az intézet dísztermében elhelyezhessék. Gyűjtésük maradványát Mladoniczky Ignác prépostkanonok s Acsay misealapítványra egészítették ki s azóta a tápintézetbe járó tanulók január 19-én, a megboldogult püspök elhalálozásának évfordulóján, jótevőjük lelkiüdveért gyászmisét hallgatnak. Őszinte lelkesedéssel és hálaérzettel leplezte le 1905. okt. 8-án az ifjúság bőkezű jótevőjének, Mladoniczky Ignácz prépostkanonoknak olajfestményü arcképét is, melyet Acsay festtetett meg az intézet számárá. Ha szegénysorsú tanítványai bárkitől a legcsekélyebb adományban részesültek is, mindig gondja volt rá, hogy azt illendően meg is köszönjék 3*