Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912

30 S e kevés szóval megjelölt hatalmas programmjának legkisebb részét is élete utolsó lehelletéig a legtökéletesebben megvalósította. Házfőnöki minőségében egész lelkével azon fáradozott, hogy rendtársai a székházban a lehető legjobban érezzék magukat. A ház hagyományos szokásait tiszteletben tartotta, s legfeljebb annyiban változtatott rajtuk, amenynyiben ezzel társainak jólétét és kényelmét még jobban előmozdíthatta. Akik csak az utcáról ismerték, amint gondolataiban elmerülve föl- s alá járt, komor, rideg embernek tarthatták ezt a nagyszívű férfiút, pedig derűs lelke, élénk szelleme valósággal éltetője volt a háznak, melynek tagjai osztatlan tisztelettel, szeretettel övezték. Nem volt a napnak az a szaka, amikor rendtársainak szabad bemenetele ne lett volna hozzá, s akár hivatalos, akár magánügyben keresték föl, mindannyiszor szívesen bocsátkozott bizalmas beszélgetésbe rendi, iskolai, városi, politikai s egyéb ügyekről s ilyenkor eszmékben s gondolatokban gazdag lelkébe minden társának egyaránt mély bepillantást engedett. Őszintén megnyilatkozó lelke mindenkiben bizalmat keltett s a kölcsönös megértés és megbecsülés megteremtette és fönntartotta azt a harmóniát, amely kellemessé, kedvessé teszi a társas együttélést. Nagy gondja volt rá, hogy a kezdő vagy máshonnan áthelyezett tanárok mielőbb otthonosan érezzék magukat az új környezetben s teljesen beolvadjanak a testületbe, melynek tagjai lettek. — A papi, szerzetesi kötelmek pontos teljesítésében s a házirend megtartásában maga járt elől a legjobb példával. A szent dolgokat szentül, a munkát komolyan végezte, a társas érintkezésben azonban szerette a derűs jókedvet annyira, hogy egy-egy társának ártatlan, jóízű, de sohasem sértő megtréfálásához akárhányszor maga is szívesen csatlakozott „cinkostársúl". Különös figyelemmel és gyöngédséggel viseltetett betegeskedő rendtársai iránt. Ezeket mindennap meglátogatta, vigasztalta s azon volt, hogy szenvedésüket a lehetőségig megkönnyítse. S e beteglátogatásból ugyancsak bőségesen kijutott neki. Mikor házfőnöki állását elfoglalta, három nyugalmazott, betegeskedő rendtársa lakott a házban : Jedlik Ányos dr., aranymisés áldozópap, a budapesti tudományegyetem kiérdeműlt rektora, Apa Benedek nyugalmazott tanár és Hanniker Timót, egykori tanára. Mindhármójukat hosszas, gyötrő betegség árán váltotta meg a halál szenvedéseiktől s Acsay kifogyhatatlan türelemmel és soha nem lankadó szeretettel virrasztott betegágyuk mellett. Ami csak enyhíthette szenvedésüket, mindent megszerzett nekik s emellett lelki vigasztalásukról s a nagy útra való méltó előkészületükről is gondoskodott. Ő fogta le a szemüket is az örök álomra, ő örökítette meg az emléküket is a róluk írt s a főgimnázium értesítőjében közölt nekrológjaiban. A ház ügyeinek vezetésében megnyilatkozó lelkiismeretes gondossága, rendtársai iránt mindenkor egyformán éreztetett szeretete és gyöngéd figyelme, az esetleges félreértéseket mindenha békésen eloszlatni tudó bölcsessége s a minden jóban és nemesben elüljáró jó példája kedves, bensőséges életet teremtettek a házban, melynek minden tagja egyformán érezhette, hogy