Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1912
24 először hozza nyilvánosságra a célt, melynek megvalósítását lelke elé tűzte. Az egyházi szónoklatot ki kell emelni elhagyatott állapotából ! Hogy elméleti téren mit tart e tekintetben elsősorban szükségesnek, azt az imént már megemlítettük, a bajon azonban gyakorlati úton is kell segíteni. Minthogy az élőszóbeli előadás, még ha mindenünnen kiszorulna is, az egyházi szószéken mindig megmarad, mert a „praedicate et docete" krisztusi parancs mindvégiglen kötelez: szemináriumainknak az Üdvözítőnek reájok bizott munkásait az eddiginél sokkal nagyobb gonddal, céltudatosan kell hivatásuk eme legfontosabb teendőjére előkészíteniük. Amit ugyanis a jelenlegi tanterv szerint a pastoralis keretében az egyházi szónoklatról tanulnak, mindössze édes-kevés azoknak, akik szent hivatásuk jórészét majd a szószéken fogják betölteni. A papnevelők tanulmányi rendszerét tehát gyökeresen át kell alakítani az egyházi szónoklat emelése érdekében. Mert mindaddig, míg a szemináriumokban az egyházi szónoklat számára külön katedrát nem állítanak, a növendékpapságot a szónoklat művészetének elsajátítására elméletileg és gyakorlatilag tervszerűen rá nem nevelik, az Úr szőlőjébe induló fiatal munkás üres kézzel, ernyedt izmokkal láthat csak hozzá felelősséggel teljes munkájához. Ennek az önálló egyházszónoklati katedrának a föladata volna, hogy a növendékpapokat az egyházi szónoklat ismeretébe bevezesse, velők a klasszikus egyházi beszédeket conceptio, szerkezet és előadás szempontjából elemeztesse; e nagy minták nyomán továbbá minden növendékpapnak kellene havonkint egy-egy prédikációt készítenie, amelyet a szaktanár rendszeres szó- vagy Írásbeli bírálattal kisérve adna vissza, hogy az egész tanfolyam okuljon belőle. Ez a rendszeres prédikáció-készítés azért is szükséges, hogy az épen e korban legerősebben fejlődő stilus-érzéket tökéletesítse, de kétségtelenül igen alkalmas eszköz arra is, hogy a növendék gondolat- és érzésvilágát a határozottan egyházias irányba terelje. Nélkülözhetetlenül szükségesnek tartja azt is, hogy minden növendék évenkint legalább is négy szentbeszédet tartson társai és tanárai jelenlétében lehetőleg a templomban, hogy idején hozzászokjék a nyilvános föllépéshez, a templom komoly méltóságához s megjelenésének, hanghordozásának, taglejtéseinek esetleges ferdeségeit még jókor levetkőzze. Mindez csak a legszerényebb követelmény, amit az egyházi szónoklat művelésének érdekében minden papnevelő-intézetben mielőbb egyöntetűen meg kellene valósítani. A siker nagyobb biztosításának kedvéért azonban mindezeknél mélyebbre vágó reformokat is hangoztat. Helytelennek tartja, hogy a theologián a legtöbb tárgyat latin nyelven adják elő, amivel csak az új, eddig ismeretlen s különben is nagyon elvont tudományág elsajátítását még jobban megnehezítik a növendékek előtt. Mennyivel több sikert lehetne elérni, ha a theologiai tanulmányoknak legalább a felét jól megírt, magyaros nyelvű könyvekből tanulhatná a növendékség, mert ezzel nemcsak ismeretük volna biztosabb, hanem a magyar nyelvi előadásban is jobban megszilárdulnának ; a latin nyelvet egy-két tantárgynak latin nyelven való előadásából is