Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911
36 tében is kisebb a röpítő erőnek a hatása. A röpítő erő az egyenlítő alatt legnagyobb, a sarkok felé pedig mind kisebb. A röpítő erő hatásának eredményét minden szélességi fokra nézve ki tudják számítani a következő képlet segítségével : r = k. A föld forgási ideje 24 óra, vagyis 86,400 másodperc, az egyenlítő kerülete mintegy 40,000.000 méter. Tehát a képlet szerint az egyenlítő alatt a röpítő erő hatása egy-egy másodpercben: r = ^ 1 4*^?' 00 0 = 0'017 méter. Eszerint az egyenlítő alatt valamely test egy másodpercben a röpítő erő irányában 0-017 méternyire távoznék el a föld középpontjától, ha e törekvésében nem lenne akadályozva s így a szabadon eső testek esése is az egyenlítő alatt annyival kisebb az első másodpercben. Az egyenlítő alatt tehát a testek kisebb súllyal birnak, mint a sarkok alatt s egyenlő hosszú ingák is az egyenlítő alatt lassabban lengenek, mint a sarkok közelében. Ezt be is bizonyították az ingakísérletek, de az eredmény a különböző vidékek szerint a helyi vonzás miatt nagyon különböző. — Richer óta sokan tettek ingakisérietet s a fokmérések alkalmával általában azokat is teszik. Legnevezetesebbek azok az ingakísérletek, melyeket Franciaországban Borda, Biot és Arago 1792 óta, az angol kormánytól kiküldött Sabine, Hall Angolországban s a föld különböző részeiben 1820 óta végeztek. Sabine a greenwichi ingát Ascension szigetére, Sierra Leoneba, Brazília partjaira, Nyugat-Indiába s végül keleti Grönlandba és a Spitzbergákra vitte, összesen 13 állomási helyre és az itt nyert számokból a föld laposságát ^-ben állapította meg, ami körülbelül megegyezik a fokmérésekből levezetett eredménnyel." De minél több számértéket vettek egyes helyek ingahosszuságára nézve, annál lehetetlenebbnek tünt fel azon kérdés megoldása, hogy mikép lehetne azon számértékből a lapultságra egységes eredményt létesíteni. Különösen sok tekintetben nem egyeztek meg egy s ugyanazon párhuzamos körön levő s a tengerszintájára redukált különböző helyek ingahosszuságainak értékei, úgy hogy e részről is kétségek merültek fel a föld ellipszoid alakja iránt. A különböző fokmérések eredményeinek össze nem egyezésétől indíttatva, Fischer Fülöp nagy gonddal kutatta a 60-as évek elején a normális nehézségi erő megzavarodásait. Ha az ingaméréseket kellő módon csoportosítjuk, két dolgot tapasztalhatunk. Először azt, hogy a fokmérésekből következtetett lapuitsági viszonyszám leginkább elüt a másik uton levezetett számtól, ha az egyenlítő táján végrehajtott ingamérésekből indulunk ki. Másodszor azt, hogy a szigeteken fekvő állomások a nehézségi erőnek nagyobb intenzitását mutatják, mint a szárazföldi vagy parti állomások. Ezen feltűnő eredmények magyarázatát ilyképen adja Fischer. Az első helyen felemlített különbségek okai, úgy látszik, a számítás módjában keresendők, a másik pedig határozottan fizikai okra utal.
