Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1911

32 A Mária-Kultusz egykorú a kereszténységgel ; alapja Mária isteni kül­detése; istenanyai fensége, szerepe a megváltás isteni művében; erényei­nek teljessége. E kultusz hatásában mindenütt s mindenkor szelídítette a sziveket, tápot nyújtott a szépművészetnek, ihlette a költőket, vezette a fes­tők ecsetjét és a kőfaragók vésőjét magasztos eszméik megörökitésében, remekműveik megalkotásában, ösztönzője volt a legvitézebb haditerveknek, a legfényesebb győzelmeknek. E kultusz nemcsak csillogó zománcza a lélek­nek, hanem védője a szenvedélyek árja és az élvhajhászás égető lángjai ellen, miképen a növényzet is nemcsak diszes ruhája a földnek, hanem oltalmazója is a zugó ár és a nyári nap perzselő heve ellen. A történelemnek tanúsága szerint fejedelmek és nemzetek versenyez­tek egymással a Mária-Kultuszban, de valamennyit felülmúlták királyaink, a magyar nemzet és ennek nagyjai, köznépe egyaránt. Ha erre bizonyítékokat akartok, úgy én is Wrennek, a londoni Szt. Pál temploma építője sirfeliratának az érdemeit keresőkhöz intézett következő intelmével felelek: „Tekintsetek körül"! Igen — Kedves Ifjak — tekintsetek körül széles e hazában és szem­léljetek ! Lépjetek a könyvtárakba, üssétek fel hazánk történetét, lapozzatok az oklevél-gyűjteményekben és törvénykönyvekben s olvasni fogjátok, hogy Szt. Istvántól kezdve királyaink Máriát Nagy-Asszonynak, Magyarország Patronájának nevezték s mint ilyent tisztelték ; hogy fejedelmi bőkezűség­gel létesített templomokkal, apátságok és prépostságok alapításával növelték Mária tiszteletét; hogy legkiválóbb államférfiaink, győzelmes hadvezéreink a Mária-Kultuszban lelték örömüket, hogy törvényhozóink különösen az 1550-ik és 1741-ik évi országgyűlésen a Mária-Kultuszt törvénybe iktatták. Menjetek a régiségtárakba s látni fogjátok a diadalmas Mária-zászló­kat, a Mária képével ellátott pénzeket és érmeket ; olvasni fogjátok Mátyás király pajzsán e könyörgést „Alma dei Genitrix Maria, Intercede pro rege Mathia" ! Kutassatok Magyarország helységnévtárában s találni fogtok szá­mos Mária kezdetű nevet. Vegyetek kezetekbe vándorbotot, járjátok be szép hazánk földjét s Zniováraljától Péterváradig, Fraknótól Csíksomlóig, hol a bérceken, hol az azoktól védett dombokon, hol a völgyek kies ölén, hol a folyók partjain, hol a lombos fák árnyékában lépten-nyomon Mária tiszteletének szen­telt kegyhelyek megkapó képe tárul elétek s ha átlépitek hazánk ny-i ha­tárait, Mária-Zellben láthatjátok fejedelmeinknek, a mult és jelen nemzedék­nek gazdag hálaadójában kifejezett kegyeletét. Hallgassátok a déli harangszót ; forduljatok be templomokba és ott az oltárképek, az orgona mélabús akkordjaira felhangzó ének, amelyekben a múltnak annyi fájdalma, keserves panasza zokog s a szebb jövőnek édes reménye rezegteti a hivő szív húrjait, mind a Mária-Kultuszt szemléltetik, Mária dicsőségét zengik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom