Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

71 retem e fiúkat, soha sincs közöttük harag, veszekedés, ami másutt annyira csúffá szokta tenni a gyermekek játékait, együttlétét. Zoltán odabenn volt a szobában, hol a leányok zongoráztak, a felügyelő úr és a búcsúra jött környékbeli urak pedig kártyáztak. Mi kihívtuk Zoltánt és a kerti tornaszerekhez mentünk tornászni. Sanyi értett hozzá legjobban, igazi szenvedélye volt a torna. Meg is látszott erős karján és egészséges alakján. A testgyakorlást sohasem lenne szabad elhanyagolnunk, pedig kisdiák korukban mennyien húzódoznak a tornától ! ! Majd lementünk a Duna partjára sétálni. Pali elkezdett lapos kavicsokkal „kacsázni". Nekünk meg nagy kedvünk lett volna megfürödni, ha az a sok falusi gyerek nem lubickol a Duna szélén. Nagy kétkürtős hajó törtetett fölfelé a Dunán, hatalmas hullámokat csapva. Megjelenítve láttam a mai napi szentbeszédben hallott példát: Szebb, magasztosabb az az élet, mely küzd az árral és úgy győzedelmeskedik, mint amely a szennyes hullámok hátán viteti magát bármily fényes kikötő felé is. Az ilyen embert elborítják a szennyes habok és a fölfelé törtetők foglalják el helyét. . . Küzdelem nélkül nincs erény, és csak a küzdésben veszszük észre, hogy nekünk is van erőnk. Az erő előtt pedig meghajlik a világ. Gondolataimban megint a kis Pali zavart meg, aki „kacsázás" közben belecsúszott a Dunába, a hajóokozta hullámok pedig már egészen elborították. De — hála Istennek — nem történt az ijedtségen kivül semmi baj, mert a mi Andrisunk, aki szintén a Duna partjára jött ki üldögélni, hamarjában kimentette a fiút. Csak otthon kaptak ki a többiek, miért nem vigyáztak rá jobban. Az bizonyos, hogy felelősek vagyunk nemcsak testi, de lelki épségéért is azoknak, akiket reánkbiztak, vagy akik segítségünkre szorulnak ! Pedig a felebaráti szeretet gyakorlásának ép e pontja esik leginkább nehezére az embereknek ! Julius 31szombat. Vegyes érzelmek uralkodnak rajtam. Tegnap temették szomszédunk kis leányát. Annuskával járt együtt az iskolába. Meghűlt a nedves időben, tüdőgyulladást kapott, s most már kinn fekszik a temetőben. Mindig megborzadok, midőn arra gondolok, hogy hiszen ez a mi Annuskánkkal is megtörténhetett volna. Akkor mi simánk, akkor mi búsulnánk úgy, mint most a mi jó szomszédaink. Nehéz ilyenkor vigasztalást nyújtani. Még az is növelte fájdalmukat, hogy egyetlen gyermekük volt. Bizony nem tudja az ember, mikor köszönt be hozzá a kaszás halál. Jobb mindig készen lenni, mint elkésni. S ha az ember előtt sohasem lenne ily példa, talán nem is tudná megbecsülni a jelennek értékét. Másrészről pedig öröm ért. Tegnap ideát volt lóháton Imre, ő hozta a jóhirt. Imre ugyanis most egy hónap alatt már annyira haladt szorgalmával, hogy édesatyja elviszi őt az igért utra. S mivel ez előrehaladásban nekem is tulajdonít némi részt, magával visz engem is. Az út úgy van tervezve, hogy augusztus 2-án, hétfőn, indulunk és aug. 21-én, szombaton, térünk