Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

68 De sokáig már nem maradhattunk. Sietve tértünk hazafelé. A kosarakba most már belevándorolt minden. Hiába örült Andris az eleségfogyásnak, mégis lefelé is akadt cipelni valója. Lassan-lassan kigyulladtak a szomszédos gyárak ivlámpái, melyek messze elvilágítottak a távolba. Az esti vonat is dübörgött a Duna partján, mozgó vörös, fehér lámpásai mutatták, merre megy. Az emberi uralkodó ész vívmányai ! De vájjon melyik tudja utóiérni a természet csodálatos fenségét?! Hazaérve, vacsora sem igen kellett, csak ugy ragadt le a szemünk. Csak ma tudtunk igazán örülni a tegnapi kirándulásnak, midőn délelőtt a felügyelőéknél újra meg újra elmondottuk az egyes részleteket. Julius 20., kedd. A múltkori kalandos kirándulásunk leirása óta még nem irtam. Pedig van mondanivalóm az én jó barátomnak : a naplómnak. Mindjárt először azt irtam ide, hogy a vakáció arra is való, hogy megismerjük, mennyire tudjuk az iskolában szerzett ismereteinket a gyakorlatban is használni ? A múltkori kirándulásról gondolkodva, átláttam, hogy természetrajzi ismereteink nélkül bizony nemcsak nem érthettük volna meg a kiránduláskor elénk táruló növény- és állatvilágot, hanem nem is tudtuk volna eléggé élvezni. Ezért igaz az, hogy az igazán művelt embernek minden élvezete, érzése, gondolata más, mint a műveletlené. Imrével mindig jobban összebarátkozunk. Mult szombaton a tanulás után bizalmasan beszélgettünk. Elmondtam neki, mennyire restellem, hogy a múltkor, midőn a képviselőék ott voltak, annyira elhibáztam magamtartását. Ö vigasztalt s hogy jóvátehessem a múltkorit, azonnal meghívott másnapra, vasárnapra, menjek át egész napra, többen lesznek vendégek, a képviselőék is ott lesznek, majd jól eltöltjük a napot. Látván irántam való bizalmát, az iskoláról és a tanárokról is beszéltem vele, nagyon sajnálta, hogy könnyen vette az iskolát. Bizott szülei gazdagságában, nem törődött kötelességeivel, atyja előtt pedig mindent a tanárok szeszélyére tolt. „Megvallom, — úgymond — hogy még sohasem gondolkodtam komolyan arról, miért is járok iskolába. Azt gondoltam, gazdag embernek felesleges az iskola. De igazad van, Nándim, egészen más az a diák, aki öntudatosan él és tudja, miért tanul és az, akinek a napjai csak múlnak, múlnak, amint múlik az idő a gyárak gépei felett, de bizony ezek a kerekek nem tudják, miért forognak. Meglássad, ezután máskép lesz. És lesz gondom rá, hogy édesatyámat is felvilágosítsam, ki bizonyára meg fog érteni és megkérleli a tanár urakat." „Ugyvan, Imre, — feleltem. Megvan bennünk a függetlenség vágya, s azt gondoljuk, hogy senkire sem szorulunk, hanem amik leszünk, magunknak köszönhetjük. Csak később látjuk át, mily balgaság volt ez. S látod, én gondolkodtam, a vakáció is nagy tanítómester, jobban felnyílik a szemünk és belátjuk, hogy mennyit köszönhetünk tanárainknak, mennyire