Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1909

59 irtak ! A napló önismeretre vezet s önismeret nélkül önuralom, önfeláldozás sem lehetséges. Most, vakációban van időm, elhatároztam tehát, hogy naplót irok. Legalább lesz valami, amivel foglalkozom a vakációban ; mert úgy minden dolog, minden terv nélkül — már tapasztaltam — semmit sem ér a vakáció. De hát mire is való a vakáció? Ezt a kérdést még sohasem vetettem fel magamnak, sohasem gondolkodtam róla komolyan. Most jó lesz ezt kissé megfontolni. Pihenés, nyugalom, üdülés. Ez bizonyos. Hiszen el is kel tizhónapi olyan munka után, amilyent különösen a felsőbb osztályokban ki kell fejteni, s még inkább akkor, ha az ember melléktantárgyakat is tanul és az önképzőkörben is dolgozik. Az embernek szervezete olyan, hogy lehetetlen pihenés nélkül dolgoznia. A húr is, ha mindig erősen ki van feszítve, előbb-utóbb elszakad. Igaz, kevesen vannak, de láttam már szegény fiukat, kik éjjel-nappal törték magukat és mégse mentek sokra. Persze üdülés nélkül nem fogott már az eszük. Jobb tették volna, ha rendesen megosztották volna idejüket munka és pihenés között. Többre mentek volna. Ezt kicsiben már magamon is tapasztaltam. Értem tehát, hogy tizhónapi munka után nemcsak jólesik, hanem szükséges is a vakáció ! De vájjon csak* pihenés lenne a vakáció? Csak semmittevés, gondnélküli élet? Az bizonyos, az üdülés legfőbb feltétele, hogy gond nélkül tölthessük az üdülés idejét; de én azt hiszem, a vakáció másra is jó. Jó pedig arra, hogy a valódi életet is megismerjük, hogy meglássuk azt a kapcsolatot, amely az iskolai tanulmányok és a gyakorlati élet között fennáll ; jó arra, hogy amit az iskolában hallottunk, azt a vakációban valóra váltsuk, mert hiszen épen ezen fordul meg az egész élet, milyen gyakorlati emberek tudunk lenni, mennyire tudunk megállani a magunk lábán. Pedig nekünk diákoknak a vakációról való fogalmunk abban merül ki leginkább, amit a diáknóta jellemez legjobban: „Holnapután ilyenkor, nem parancsol direktor . . .!" Belátom, hogy ez nagyon felületes, diákos felfogás. Az „Értesítő"-ben is más van. Az „Értesítő" végén ugyanis vastag, kövér betűkkel ki van nyomtatva, hogy a fegyelmi szabályok érvényesek a vakációban is. (És pedig különösen ez a négy legkényesebb paragrafus : 1. Vallásunk parancsait meg kell tartanunk, istentiszteleten jelen lennünk. 2. Korcsmákat, kávéházakat nem szabad látogatnunk. 3. Nem szabad dohányoznunk s végül: 4. Nem szabad sétapálcát, fegyvert hordanunk.) Sőt még az a fenyegetés sem hiányzik, hogy „az ellenök vétőktől az igazgatóság esetleg az intézetbe való felvételt is megtagadhatja." Hát hogyan lehet ilyen parancsok mellett még vakációzni, — mondjuk sokan. Pedig ha meggondolom, éppen ebben látom a vakációnak nagy hasznát a pihenésen és felüdülésen kivül, hogy az élettel ismertet meg, s ott fejleszti önbizalmunkat, jellemünket. A vakáció mutatja meg, mennyire tudjuk a tanultakat gyakorlatilag is felhasználni és mennyire tudjuk a törvényeket ellenőrzés nélkül is megtartani. S mindkettő csak saját javunkat mozdítja elő : fejleszti szellemi és lelki műveltségünket, erősíti jellemünket.