Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1908

96 názást, ők honosították meg a leghasznosabb növényeket és állatokat, ők voltak feltalálói az ipar sok ágának az üvegfestésben és ötvösségben, ők vetették meg majdnem minden művészi ágnak alapját; a zene megalapítása is nevökhöz fűződik, s a legfenségesebb dallamok mind nevökhöz kapcsolódnak. Igy lettek ők Európában is, nálunk is az államalkotásban, az egyházban, a művészet minden ágában, a tudományban, a nevelés-oktatásban, földmivelésben mindenütt kezdők, s így valódi alkotók, teremtők. Mindannak, a mit az ujabbkor nagynak mond, alapját az ő működésökben találjuk. S hogy visszatérjek újra, a honnan kiindultam, jegyezzük meg: mindezt csak mellékesen cselekedték meg. Főczéljok saját lelkök tökéletesítése, embertársaik lelki nevelése volt, s ebben is bámulatos eredményeket értek el. Működésökben kétségtelen jelét látjuk az isteni gondviselésnek, a mely e szegény embereket isteni Fiának erkölcsi igéivel ily bámulatos eredményre képesítette. — Kinek adjunk hálát e fenséges eredményekért? Elsősorban is a mindenható Istennek, a ki oly bölcsen intézi az emberiség sorsát, hogy a legnagyobb eredményeket oly emberekkel hozatja létre, a kiket előbb megtanított saját semmiségük felismerésére, de a kik épen önzésöket legyőzve, leghívebb végrehajtói fenséges czéljainak. Igen, 16 század, s hazánk kilenczszázados művelődésének eredményei kétségtelenül a leghangosabban magasztalják az isteni gondviselést. S ha az emberekről is szabad szólanunk, kiről szóljunk ? Az idő, a hálátlan és gyorsan rohanó idő letörölte még nevöket is, az idő vén fája oly bőségesen hullatta hervadó leveleit, hogy teljesen betakarta e hősöket, soknak még csak nevét sem ismerjük. De emiékök bele van vésve fenséges alkotásaikba, a melyek büszkén hirdetik az emberi értelem nagyságát, az érzelmek fenköltségét, egyúttal azonban világosan mondják, hogy minden dicsőség tulajdonkép Istené, s minden haszon tulajdonkép embertársainké, mert hisz ebben foglaltatik az evangéliom két parancsa. E hulló levelek emlékeztessenek bennünket is arra, hogy az emberi lét, a dicsőség, hir, mind mulandók, egyetlen reménységünk, ha magasztos eszmékért, fenséges czélokért küzdünk. Véssük szivünkbe e tanulságot, s ha megtesszük, elértük a legnagyobb boldogságot: a tiszta öntudatot. Ébressze e gondolatokat növendékeink lelkében is e szép szobor, a hányszor csak rápillantanak, mert akkor Istennek és a hazának derék fiaivá lesznek. Acsay Ferencz.