Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1907

265 előttem soha, a magyar legio viselt dolgait ritkán s mindig panaszosan ; a vitéz sereggel ezer volt a gondja, s ugy látszik, ő is csak asztagijesztőnek tartá. (159.) És a haza, lelkem e fényes gondja? Ah, mennyit vártam, mennyit tanultam ez év kezdetén, reményeim egyenkint meghiusulának . . . Most csend van a hazában, a megyék hallgatnak, az országgyűlés elnémult, s Európa neheztel, hogy az ő kedvéért a magyarok nem adták fel azt, mi a nemzetek életében a legszentebb ! . . . Fájó szívvel nézek erre keletfelé s az utolsó gondolat, melyet az év utolsó óráján feljegyzek Naplómba, ez: Magyarország vértanúi nem idegen földön élnek, hanem ott a hazában. Legyen Isten vélök. (198.) Hasonló, néha jobb, néha gyengébb leveleket irt magyar nyelven (Sutherland herczegné) s tanításom e hó folytán abból állt, hogy az elkövetett tévedésekre figyelmeztettem, — ki tudja, hány magyar nő van a hazában, kik még igy sem irják azon ország nyelvét, melyet őseik vérrel szereztek, s melynek javadalmai után most oly kényelmesen járja az uri élet. (203.) Batthyányi Edmund grófné mindig megelőző szívességgel fogadott; a gróf ur került; csak egyszer leptem meg; akkor is néhány pillanatra; s angolul üdvözölt, mert a magyar nyelvhez nem igen ért; Eörs ivadéka, s nem beszéli a hét vezér nyelvét ; szegény hazám ! (205.) Nem kétlem, hogy én voltam az első, a ki a palotából (Sutherland herczeg estélyéröl) távozott s tán az egyedüli, a ki gyalog tért szállására. — Éjfélkor ott volt már árva fejem a párnán, s barát-ésszel a földi örömök mulandóságára gondolva, álomba ringottam. — Holnap nyolcz órai tanítási gond vár reám. Jó éjt. (219.) Arról, hogy irodalmi foglalkozás után tengessem éltemet, már rég letettem ; irtam, mert szeretek irni ; mert egykoron éltem kitűzött czélja volt; de szivem mélyéből mondhatom, hogy megjelent irataimnak nem tulajdonítottam jelentőséget. Tudtam én jól, éreztem, hogy töredék volt minden, a mit adtam, valamint töredék volt az idö is, melyet kenyérgondjaim mellett a magyar irodalomnak szánhattam. Lehet, hogy kedvező körülmények között többet, tán jobbat is tehettem volna, de igy be kellett érnem e kevéssel, be a lehetővel. A nagy közönséget nem ismertem, ö sem ismert engem. (272.) A német szövetség kisebb fejedelmei, tehát a gyöngék, de többség, elhatározták a kisebbség, de a hatalmasok Ausztria és Poroszország engedelme nélkül — a háborút Dánia ellen. Bécsben és Berlinben zokon vették ezt: csak nem követhetjük a maroknyi szász és hannover sereget. Nem, magunk vesszük kezünkbe az ügyet! mondá egy eddigelé ismeretlen berlini politikus, neve Bismarck, kiről azt tartják, hogy igen eszes s rendkívül erélyes férfiú, kinek vas szive csordultig van a százéves porosz aspiratiók. kai: Németországot a berlini kalap alá terelni; s ki az eszközök választásában valóságos porosz lelkiismerettel bir. (309.)