Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

30 fok volt A fürdőhely érdekességeinek megtekintése után io-én reggel a Helka nevü hajón előbb is Balaton-Füredre ment a 200 tagu társaság, a hol először Wallisch Jenő, VII. o. np. lendületes beszéde után megkoszo­rúzta az ifjúság Kisfaludy Sándor szobrát; majd megtekintette a fürdő­helyet. Innen Tihanyba mentek, hol megtekintették az ősi monostor neve­zetességeit. Délután folytatták utjokat és este Keszthelyre érkeztek. Más­nap, Ii-én reggel vonaton Sümegre ment a társaság, a hol megtekintet­ték a várost, majd Halmi Gyula, VII. o. t. hazafias beszéde kíséretében megkoszorúzták Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza sírját; aztán meg­nézték a Darnay-féle muzeumot. A délutáni vonattal Kis-Czellen át ért haza a társaság a háromnapi kirándulás tanulságos és kellemes látni­valóinak emlékével. Kedves kötelességet teljesítek, midőn e helyt is hálás köszönetet mondok a kirándulás rendezése körül teljesített szíves kész­ségükért ftdő Torkos Pál, siófoki és Perényi Otmár, tihanyi plébános urak­nak; tek. Moys István balatonfüredi felüg} relő urnák, Keszthely városának, melynek képviseletében Gaál vár. jegyző kitüntető szívességgel és magyaros vendégszeretettel fogadta a kiránduló társaságot ; ft. Berkes Ottó, főgymn. igazgató, t. Lénárt keszthelyi közjegyző és Darnay Kálmán régész urnák. A vizsgálatok végeztével a VII. o. növendékei osztályfőnökük kísé­retében kirándultak Pannonhalmára. — Gallik Oszvald és Börzsönjú Arnold tanár urak több ízben voltak kiránduláson növendékeikkel nö­vénymeghatározások végett. A tornaversenyt Kiskutnál tartottuk meg junius 27-én. Jutalmak. A Győrváros Rákóczi-alapjának kamatát, 10 koronás aranyat a magyar történelemben való előmenetelért Molnár Pál, VIII. o. t. kapta meg. A Mladoniczky Ignácz, prépost-kanonok úrtól ajándékozott két arany egyikét a hittanban tanúsított előmenetelért és jó magaviseletért Grösz József, VIII. o. n. p., a másikat Horváth Endre, IV. o. t. kapta meg Ugyancsak ő ajándékozott 25 kötet könyvet és 25 füzetet a VIII. o. kath. növendékeknek ; ezen kivül még 10 művet adományozott, a melyeket a VI. és VII. o. növendékeknek osztottunk ki. Vizsgálatok. Ez évben háromszor volt érettségi vizsgálat. Először szeptember 6-án; másodízben deczember 2i-én; harmadízben május 16., 17-én és 18-án írásbeli, szóbeli pedig junius 1., 3., 4., 5. és 6-án a tan­kerületi kir. főigazgató elnöklete alatt és dr. Szekeres Kálmán, budapesti II. ker. főreálisk. igazgató, mint miniszteri biztos jelenlétében. A VIII. o. hittani vizsgálata április hó 30-án volt ngs Mladoniczky Ignácz, prépost-kanonok és püspöki biztos jelenlétében ; a VII—I. o. hittani vizsgálatai ugyancsak az ő jelenlétében junius 6-án és 7-én vol­tak. A többi tárgyból junius 13—26. között tartottuk meg a vizsgálatokat. Az iskolaév vége. Az iskolaévet junius 29 én hálaadó istentisztelettel fejeztük be; utána kiosztottuk a bizonyítványokat, s az ifjúság szétoszlott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom