Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

160 Shakespeare életrajza is alapos, nagyobb szabású műnek készült, de viszonyai megakadályozták benne. Rendkívül érdekelte e nagy emberre vonatkozó minden adat, s ép azért, mielőtt hazájába visszajött, nemcsak az irodalomban gyűjtötte össze a Shakespeare-re vonatkozó érdekesebb adatokat, hanem maga is meglátogatta a Shakespeare által nevezetessé vált helyeket. Midőn hazajött, első dolga volt ez adatokat feldolgozni; s a megindult uj lapban, a Reformban közölt belőle 25 fejezetet; a lap megszűntével czikkei is abban maradtak; majd az udvarhoz került s igy nem is igen dolgozhatott rajta. A midőn azonban módját ejthette, azonnal visszavisszatért hozzá, de azért még sem birta teljesen befejezni. Az életrajz első sorban Shakespeare származását állapítja meg a leghitelesebb források alapján, — mind apai, mind anyai ágról. Tüzetesen foglalkozik az atyjára vonatkozó hagyományokkal, éles Ítélettel választván el az igazat a hamistól. Megállapítja Shakespeare vallását; de már abba nem ereszkedik bele, mint Greguss teszi, ki azt állítja, hogy általában csak keresztény érzületü volt, de sem katholikus, sem protestáns; s e mellett elfogadja Göthe felfogását is, hogy természet-vallása volt. Az a tény, hogy Shakespeare protestáns volt, de nagyszülei katholikusok voltak. Megállapítja, hány különböző módon irták mások is, maga is saját nevét; Rónay a Shakespeare irást tartja helyesnek. Élénken foglalkozik Shakespeare gyermekéveivel, különösen érdekesen fejtegeti, hol tanult Shakespeare; legtöbbet az iskolában, künn a szabadban, a gyönyörű természetben. Ez a rész érdekesebb és találóbb, mint Greguss fejtegetése. Ifjúkorát is helyesen ítéli meg; nem hajlandó hinni, hogy Shakespeare ügyvédi gyakornok lett volna. Ép ily alaposan és higgadtan itéli meg Shakespeare házasságát is. Megemlékezik Shakespeare ismert ifjúkori tévedéséről is s Chambersnak eléggé megokolt véleményét fogadja el. Kissé túlságos részletezéssel foglalkozik Rónay a régibb színészettel; majd a misztériumokat és moralitásokat tárgyalja. Részletesen, élénken s igen megkapóan tárgyalja a XVI. század szini világát, különösen az elején és a század végén. Kimutatja Shakespeare korában a színész helyzetét a társadalomban, a királyné és a főrangúak viszonyát a színészekhez. Alaposan kimutatja a klasszikus darabok hatását, az egyes Shakespeare korabeli színműírókra. Majd leirja tüzetesen az angol szinház és színpad kezdetleges mi a határ a történeti hűség tekintetében a jelmez és díszítés dolgában. A mit azonban a bíráló mond rövidesen, szintén nem fejti meg alaposabban a kérdést, mert nincs is igaza ; nem is lehet rövid pár mondatban ily kérdést megfejteni. — Különben elismeri, hogy „nagy hiányai mellett is érdemes munka, érdekes részletek vannak benne, s általában hézagot tölt be irodalmunkban." A biráló azonban feledi, hogy Rónay nem akart teljes dramaturgiai dolgozatot nyújtani ; hogy igen sok s találó észrevétele van igen sok Shakespeare-darabra ; s igen szépen fejti ki azt az igazságot, hogy a színésznek egyetlen törekvése legyen : élje bele magát szerepébe. Ezt eleddig alig fejtette ki valaki szebben irodalmunkban. S minden kifogás mellett is nagyon találó a befejezés is, a mikor a tartalomról a díszítésre, a pazar kiállításra való átmenetek veszélyes következményeit rajzolja ; e következmények mind beváltak az angoloknál is, nálunk is.