Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1906

125 állatban megnyilatkozó erőket tárgyalja. A II. fejezet a lélek kérdésére tér át, s az elején felsorolja az egyes bölcselök meghatározását a lélekről. Látszólag az egyház ellen fordul, mintha ennek tanítása ragadta volna ki a lelket a természeti jelenségek sorából. Az állati, majd az emberi lélekről szól ; tagadja a régi psychologia felfogását ; a lelket tulajdonkép csak kiilön erők csoportjának tartja. A mint a testnek egyes részei megvannak a csirában: ugy vannak meg a lélekben is a különböző lelki tehetségek. A lélek eredetéről szintén tisztán a bölcselet alapján nyilatkozik. Ezután áttér a természettani lélektanban is meglevő részletekre: első sorban az erőrendszerekre. Minden egyes érzékszervben megvan egy erőrendszer; csakhogy az egyik alsóbb-, a másik felsőbbrendű; a szag és iz szervei alacsonyabbak a látás vagy hallás szervénél. Lélektani művétől eltéröleg, itt már az idegekről is szól; ügy látszik, hogy a Leibnitz-féle felfogást czáfolja az előre megállapított megegyezésről ; szól a test- és lélekerők viszonyáról, s a léleknek székhelyéről. A lélekerők a villám módjára futnak keresztül az egyes idegeken, s igy az egész testen. E kérdéseket először akadémiai székfoglalójában érintette. — A következő fejezetekben a lélekerőröl, a lélekerők közösüléséről, az eröcseréröl, hullámzásukról szól, ép oly alapon, mint a természettani lélektanban. — A kötetet az emlékezet és eszmetársítás fejezete zárja be. A IV. kötet főfejezetei: Képzet, fogalom, ítélet, öntudat, állati lélek; érzés. E fejezetekben jobbára azt adja elő, a miket a természettani lélektan megfelelő fejezeteiben tárgyaltunk, legfeljebb, ha abban térnek el, hogy egyes példák bővebben vannak kifejtve, vagy másokkal fölcserélve. Igy a képzet cz. szakaszban a tanítás köréből hoz föl példát. Ha t. i. a tanító ismeri növendékei lelkét, s tudja mikép társulnak benne az egyes eszmék, akkor könnyebben fog boldogulni. Fejtegetése különben itt sem mélyebb, mint az előbbi műben. Az Ítéletről lényegében ugyanazt mondja, csakhogy a végén a következtetést is beleszövi, befejező részében pedig a lélektan értelem cz. szakaszával foglalkozik. Az öntudat cz. szakasz tárgyalása is ugyanaz; a végén az Én cz. szakasz tartalmát mondja el. A természetani lélektanban az öntudat cz. szakaszban egy jegyzet az állati lélekkel foglalkozik röviden; ezt itt külön fejezetben részletesen kifejti. Az Én tárgyalásában különösen élesen kel ki a német bölcselet ellen. Ki e tárgyról többet akar hallani, keresse fel azon könyveket, melyek a szerény én-ről Írattak, melyek az ént mint mindenható valamit philosophiájok élére állíták. S teremtének, semmisítének rendszereket, világokat. Én részemről megvallom, miszerint legnagyobb tévedések egyikének tartom, hogy annyi szép időt s annyi szép életet oly munkák olvasására pazarlék ... IV. 194—195. Az állatiélek cz. fejezet erősebben fakad ki a régi felfogás ellen, mely az állatlelket egyenest megtagadta. Kétségtelenül rideg felfogás volt a régi, de az újabb, az övé sem tette világosabbá a kérdést. Azt mondja ugyan, hogy az állatiélek az emberi lélektől csak fokozatosan különbözik, mindamellett maga is kénytelen elismerni, hogy az állat képzetei nagyon