Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1905

61 köttetése révén Rónay ismét kapott növendéket, s igy fentartásáról aggódnia nem kellett. Még biztosabb lett fentartása 1852. szeptember elejétől kezdve A kiválóan kedves Smith-család, a mely eddig is lekötelező szívességgel fogadta, azt az ajánlatot tette neki, hogy fogadja el két kis lánya nevelé­sét a háziasszony felügyelete alatt. Egy-egy órára öt shillinget ajánlottak neki s előadás napján asztalukat is. E család ezáltal a legkedvesebb emléke lett Rónaynak s tanári állását egész száműzetése alatt megtartotta náluk, s az ő révükön jutott be több, neves angol családhoz. Az 1852. év különben szomorúan kezdődött. Kemény Farkas báró halt meg, január 11-én temették. Temetésén a magyarokon kivül résztvettek a nevesebb külföldiek is: Mazzini, Louis Blanc, Worcell stb. Az egyházi szertartás után Rónay beszélt angolul és magyarul. Ugy látszik, menekült társai elismerték tollának és előadásának kiválóságát, azért rendesen öt kérték fel szónoklatokra. A sir a Kensall-Green temetőben volt, a hol a magyarok nemes szivü pártfogója, lord Dugald Stuart három négyszög­ölnyi területet szerzett; igy tehát volt magyar temető is. Kemény Farkas halála után Eszterházy Pál gr. lett a menekültek elnöke; de már február­ban visszavonult, mert állandó lakását Párisba tette át. Távozását fölötte sajnálták, mert grófi czime a rangra sokat adó Angliában a menekül­tekre nézve nagyon is előnyös lett volna. Helyébe Kmety Györgyöt választották, a kinek erélyes kezére szükség is volt, mert a menekültek közt a jó viszony mind lazább lett. Különösen sok baj volt a hamburgi következők : a) Sáncz-szerek. b) Ács-szerek, g) Verógépek. II. Fejezet. A kötelekről. Harmadik szakasz. Építési előkészület. I. Fejezet. Kitűzése és alaprajza a vonalaknak és szögeknek. III. Fejezet. Magasságok és mélységek mérése. IV. Fejezet. Súlyirányozás és lépés. Negyedik szakasz. Megismertetése és elkészítése és használata az építőanyagoknak, b) Fa, c) gallyak, d) kő, b) (?) a fáról. III. Fejezet. Az építőanyagok használata, b) Bélletek, d) Fabélletek. e) Vesszők használata. II. rész. Tábori utász-munkálatok. Bevezetés, a) Laktanyák építése, c) Tűzhelyek, kemenczék. III. rész. Ideiglenes erődítés. Első szakasz. Elméleti erődítés. I. Feje­zet. A sánczokról általában. II. Fejezet. Sánczvonalak, szögök és állandó sánezok elhelyezése. III. Fejezet. A sánezok elhelyezése tüzelési szempontból, a) Lópad-tüzelés. c) Lőszertár. — a) Váracs. b) Bástyasáncz. V. Fejezet. A sánezok megerősítéséről. — c) Fahátrányok. I. Sáncz­karók. IV. Czövekek. VI. Rigyázat. — c) Ércz-hátrányok. II. Bomba-aknák, e) Vizhátrá­nyok. f) Belhátrányok. g) Árok-palánkzat. VI. Fejezet. Sánczhelyezés. — Második szakasz, üyakorlati erődítés. I. Fejezet. Sánczépités. b) Szorosok védelme, c) Erdők védelme. II. Támadó folyamsánezok. III. Fejezet. Rögtönzött erösftmények. Harmadik szakasz. Az erősségek meg­támadásáról és védelméről. I. Fejezet. Támadás. IV. rész. Hadjárat. Bevezetés. Első szakasz. Utászát. I. Fejezet. Utvizsgálat. III. Fejezet. Utkészítés. IV. Fejezet. Utrontás. Második sza­kasz. Hidászat. I. Fejezet. Természetes átkelés. III. Fejezet. Tábori hidak, a) Közönséges hidak, b) Támaszhidak. c) Lógóhidak. e) Szekér-, kosár- és ládahidak. 0 Járomhidak. h) Hajó­hidak. k) Hordóhidak. 1) Hadhidak. n) Hidösvények ? Fejezet. Hidrontás. ? Fejezet. Hid­javítás. ? Fejezet. Hidbiztositás. Az egésznek terjedelme ugyanoly beosztással 129 lap. — A fejezetek és szakaszok beosztása nem egészen pontos. Lehet, hogy a közbeeső részek elveszelódtek. A teljes kézirat híjában bajos véleményt mondani. Külön fogom felsorolni sajátos szavait, kifejezéseit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom