Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1905
8 man Gy. székesfehérvári orvos úrnak, a ki a legnagyobb készséggel járt utána egyes, fiatalkori adatoknak; ftdő Vargha Dámján dr., cziszt. r. tanár úrnak, a ki az anyakönyvi, a főgymn. főnévkönyvi adatokat, egyes leveleinek, szülőházának fényképeit oly nagy gonddal összegyűjtötte, illetve egyik tanítványával elkészíttette. Rónay irodalmi hagyatéka. Az 1. tokban vannak évrendi egymásutánban a következő levelek s ügyiratok. 1852-ből egy borítékban egyetlen irat van: A Londonban felállított honvédiskola növendékeinek névsora, de nem Rónay írásával. 1853. Rónay írásával Magyar László afrikai utazásának ismertetése angolul ; fölolvasták a londoni földrajzi társaságban. Szemere Bertalan négy levele, Magyar László utazása ügyében; egyúttal az emigráczió dolgával is foglalkozik. Egy, Hamburgban tartott lengyel gyűlés programmja, a mely szerint benne Rónaynak is részt kellett volna vennie s angolul beszélnie, — de nem ment el. Három drb. nyomtatott lapocska; heves polémia Thaly Zsigmond és Katona Miklós közt egy bizalmas nyilatkozat ügyében. 1854. Szemere Bertalan levelének első lapja; Szemere Bertalan egy másik, teljes levele. Lukács Sándorné, Christen Róza 4 levele férje betegségéről és haláláról. Kimutatás a menekültek adakozásáról a Garay-árvák részére (2 font, 9 shilling, 6 d.). Magyarországba Rózsafy Miklós küldte el. 1855. Borítékba téve Szemere Bertalan litografozott munkája (csonka, egy darabja más csomagban van; az is csonka;): Lombok és töviskék; forradalmi jellemképek; irta Szemere Bertalan, Páris, 1854. 1857. Perczel Móricz tábornok öt levele.. Török J. és Úrházy Gy. szerkesztők egy-egy levele; munkatársul kérik fel. 1858. Gr. Széchenyi István egy levelének másolata. Gr. Széchenyi Bélának czeruzával irt levele a Blick kinyomatása ügyében. A Barclay-czég ajánlata Széchenyi István Blick-jének kinyomására. A Blick kifizetett számlája. A Blick csomagolásáért járó összeg számlája. Gr. Széchenyi Bélának két kis levele 1858—1859-ből. Egy Bécsbe küldendő levélre szánt álnév. Stafford herczegné egy, névjegyre irt levele, s két más levele angolul. Egressy Gábor két levele. Czecznek két búcsúlevele; egyikben közli Mészáros Lázárnak saját síriratát. Egy siketnéma-társulat ülésének leirása. 1860. Gr. Széchenyi Béla levele, mellékelve hozzá Kilián Frigyes pesti könyvkiadó-vállalat két levele — Rónay J. Tüzimádó bölcs cz. művének kiadása ügyében. Burnsnek, a siketnémák hittanárának köszönő-levele és John Collinsnak elismervénye azon öt fontról, a mely összeget Rónay az intézetnek ajándékozott. Egressy Gábor öt levele az angol színészek jellemrajzának ügyében. Olasz nyelvű gyászjelentés Kossuth Vilma haláláról. Angol nyelvű gyászjelentés gr. Széchenyi István haláláról s a Londonban rendezett gyászünnepről. Gr. Teleki Sándornénak, lady Langdale-nak magyar nyelvű levele. 1861. E csomóban van Perczel Móricznak 13 levele, de nem valamennyi ezen évből; némelyik igen terjedelmes.