Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1904
119 7. Kimutatás a tanulókról. Először is azon kérdés merül fel, mely vidéknek szolgált a győri akadémia felsőbb tanulmány tekintetéből központul. Általában kimondhatjuk, hogy az egész Dunántul ifjúsága ide tódult, mégis közelebbről Győr, Sopron, Komárom, Veszprém, Zala, Vas és Somogy vármegyék ifjúságát látjuk legnagyobb számban ide seregleni. Emellett a Dunántullal határos vármegyék és városok is elég tekintélyes számban küldik ide ifjaikat. Örvendetes adatként jegyezzük fel, hogy horvát ifjak is szép számban fordulnak elő a tanulók között, ami minden bizonnyal a magyar nyelv elsajátítása végett is történt. Ugyanily kellemes és jóleső benyomást tesz az emberre, hogy tekintélyes számban találkozunk osztrák, és pedig előkelő osztrák családokból származó ifjakkal is. Tanulmányi szempontból ritka szép eredményt mutat fel az intézet. Ha végigtekintünk csak a számbeli adatokon, hogy t. i. mily számban iratkoztak a bölcseleti kar évfolyamára s mennyien léptek föl a második évfolyamra, az már maga megnyugtató arra nézve, hogy a tanárok csak a javát eresztették föl. A bölcseleti karról a jogira való föllépés is szigorúan volt véve, amit előirt szabályok is sürgettek ; a számbeli adatokból pedig kitetszik, hogy a tanárok sem engedték a jogi kart elárasztani. Szóval komolyan és lelkiismeretesen folyt a rostálás és a más pályára való utasítás. így érthető csak az a szép eredmény, hogy legtöbbnyire igen erős tanfolyamok voltak s igazán fölemelő azt látni az érdemsorozatban, hogy mindig tekintélyes számban voltak az eminens tanulók. Viselet tekintetében, a már emiitett helyi körülmények miatt, nem ily kedvező a kép, de sötétnek sem mondhatjuk az állapotokat, mert a salakot, a romlasztó elemet mindig eltávolította a tanári kar, miáltal az ifjúság többsége a kellő erkölcsi és fegyelmi színvonalon állott. Ami a tanuló itjuság számát, ennek hullámzását, továbbá vallásbeli állapotát illeti, erre nézve beszédes adatokat az alábbi statisztika nyújt. Év rz Osztály 1 V állás Összeg Év C3 * Osztály Vall i a s összeg Év rz Osztály 1 n E 1 -o V 3ÏD •nj ev. ref. gör. kath. gör. kel. zsidó c '2. c 3 N ••/) 3 végösszeg Év C3 * Osztály róm. kath. ág. ev. ev. ref. gör. kath. gör. kel. zsidó 12 e o r. O ÛÛ V s <5 5c> 11. 17 2 — _ 19 So II. 26 1 1 28 1806/7. o I. 26 — 1 — 27 97 1807/8. I. 27 2 — — 29 223 1806/7. o II. növ. pap 6 59 97 1807/8. II. növ. pap 16 ? 1 73 223 1806/7. w V II. világi 53 59 97 1807/8. V V II. világi 1 54 73 223 o 1. •növ. pap 3 1 92 u o Xi 1. növ.pap 3 1 _ 1 93 ! o 1. világi n 3 1 92 u o Xi 1. I világi ! 84 1 _ 1 93 !