Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1904

"5 Elkövetkezett május vége. A minisztérium ekkorra tűzte ki az előadások bezárását. Búcsúztak az ifjak, sokan örökre, egymástól. A hangulatot, melyben szétváltak, legmelegebben az alábbi levél fejezi ki. „Búcsúszó a győri tanuló-ifjuságtól.

1 Tekintve a baráti sziv s rokon érzet azon szilárd kapcsát, mely az oskolai év lefolyta alatt bennünket, hazánk átalakulási napjaiban is öszve tartott, — bizalmasan emelek hozzátok néhány szavakat, — kisérve azon édes öntudattól, — miszerint a mi benne jó van, kebletek földébe átültetve leend. Mindenek előtt visszaidézem figyelmeteket honunk pár hó előtti állására, midőn kebletek a szabadság magvának e hon földébe átültetéséért lángolt ; vissza a márcziusi napokban fejlesztett azon lelkesedésre, mely az emberiség szent nevében jogokat követelt a népnek, villámokat szórt azt elavult rendszer, s aristocratia óriási kinövéseire : vissza azon erélyességre, melyet anyagi s szellemi tekintetben átalakulásunk nagy napjaiban egy nemzet szabadságáért fejlesztettek ; vissza az öröm s büszke önérzet azon perczére, melyben küzdelmeiteket a szabadság, egyenlőség s testvériség szelleme által felkarolni láttátok, — nem láttam arczotokon aggályt, nem kétes sejtelmet jövőnkről, hiszen minden kebel csak örülni tudott akkor, midőn szabadnak látta e hont, egyenlőknek fiait, midőn a századok edzette terhes lánczot a szabadság s testvériség kapcsa örökre száműzte. S most, midőn leszállt a hon nemtője betölteni a sóvárgó sziveket, midőn teljesítve minden, mit csak várni lehetett, midőn a megtört aristocratia romjain az egyenlőség csarnoka felállíttatott, most, midőn e sokáig szenvedett honnak polgári egyetértés szülte erőre van szüksége, hogy megvédjük azt, miért oly soká küzdöttünk, — kérdem, meg van-e szilárdítva a béke? betöltve az igények? a tapasztalás tanúsítja, hogy nem, minek oka népünk nevelésbeni éretlen kora. Milliók ontottak volna vért a szabadságért, s most milliók jogosítják fel magokat személy s vagyon jogtalan megtámadásával a szabadság ürügye alatt polgári vért ontani, mit itt-ott mutatkozó szomorú események már is tanúsítanak ; kérdem, nem fogják-e az ily lázítók, szabadságunkat tán éjszak kancsukáira függesztve, honunkat uj iga alá görnyeszteni ? a testvériség csiráját kigyomlálva, földünket egy polgári vértül párolgó csata piarczá változtatni ? messze az ily eszméktől barátim, átok a lázitókra, egy nemzet átka, melyet csak villámok foganatosíthatnak. Ifjú barátim ! néhány nap s tán örökre búcsúzunk ; szét oszlunk a haza mezején, fel kell lépni a tevékenység terére : mert a gyáva, a szük keblű nem fija e honnak, a parányi erő is sokasítva, hatását nem téveszti, fel tehát barátim ébreszteni a lelket, fejleszteni az erőt, mit a hon, mit a szabadság igényel tőlünk. • A Hazánk-ból. 8*