Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900

399 eltérők. A tanári értekezleten aztán csak az általános észrevételek kerül­nek elő. Ez értekezletek lesznek : november harmadik hetében, január 4., február 4-ik, május 2-ik, juníus 2 ik hetében s julius végén. — Nem tért vissza a rendelet a régi, az 50 es évek havi értekezletére, de még így is sok munkát adott a tanárnak és igazgatónak egyaránt. Innentől kezdve egész 1877-ig ismét csak a nevezetesebb rendeleteket fogjuk röviden felsorolni. Az év elején rendesen felterjesztették a tantervet is, a mely lénye­gében nem volt más, mint az a sovány czimsorozat, a melyet az év végén az Értesítőkben is szoktak közölni. Az 1868-ban fölterjesztett tantervre nézve azt a megjegyzést tette a felsőbb hatóság, hogy a Quae maribus-t az iskolában többé tanítani nem szabad. A IV. osztályban a latinból Julius Caesart és Phaedrust olvassák ; a III. és IV. o. számtan mellett még a nézlettan elemeit is tanulják ; az V. osztályban pedig mennyiségtani és természettani földrajzot is. Az évvégi jelentés újra felsorolja a végzett anyagot az ismeretes frázisok kíséretében : dicséretes vagy kevésbbé di­cséretes buzgalommal tanulták-e ezt vagy azt a tárgyat. — 1869-ben két­szer is volt főigazgatói látogatás; jan. 14-én a főigazgatói látogatás alkal­mával fölvett jegyzőkönyvben a főigazgató is első sorban az erkölcsi, azután a tanulmányi állapotokkal foglalkozik. Minden tárgyban, osztályról­osztályra kifejezi megelégedését vagy megrovását — végül még a rend­kívüli tárgyakról is külön megemlékezve. A módszerről is elismeréssel szólt, a mennyiben nem gépies, hanem értelmes tanulást látott. Julius elsején ismét értekezlelet tartott s a látogatása eredményéről fölvett jegyzőkönyvben megelégedését nyilvánította főleg a nyelvtan tanítá­sában elért eredményért, mert szabály szerint, módszeresen történt. 1869. okt. i-én ismét maga a főigazgató tartotta az évmegnyitó érte­kezletet, mert az uj rendtartást kellett bevezetni. Az osztálykönyvek pontos vezetésére hivja föl a tanárok és osztályfők figyelmét. Módszeres utasításul azt adta, hogy a latin nyelvtan ismétlésére a felsőbb osz­tályokban ne fordítsanak külön időt, hanem fordítás közben, évközben végezzék el. A helyesírásban pedig az egyöntetű eljárást sürgeti. A meny­nyiségtanban is főleg a gyakorlati életbe vágó példákat ajánlja. Tüzete­sen foglakozik a rendkívüli tanárokkal, önképzőkörrel, segélyegyesülettel­A következő években is folyton sürgetik a tanárokat, készítsenek tervet, hogy egyes időszakokban, hónapokban, sőt egy-egy héten is mit akarnak végezni, mert csak igy haladhatnak biztosan előre, különben a tárgyalás menete függ az osztályoktól is Tehetségesebb osztálylyal jobban kiter­jeszkedhetik e targyakra, mint a kevésbbé tehetségesekkel. Czélszerü tehát, ha a tanár naplót vezet, s aztán minden hét végén beleírja az egyes tárgyakból végzett anyagot. A vkm. még közben is többször felhívja a tanárikar figyelmét az értekezletek tulajdonképi tárgyára és czéljára; itt kell megállapítani az évi tanmenetet s az egyes tárgyak közt való kap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom