Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1900

.462 csak a város összes intézeteire, de 1848 előttről még a kerületbeli összes intézetekre is fontos adatokat tartalmaz. Csodálkozunk rajta, hogy midőn 1867-ben az akadémiát újra visszaállították, s az akadémia teljesen önálló, a főigazgatótól független intézet lett, — nem kérték el az előző évekről szóló akadémiai iratokat, mert hisz legtermészetesebben ő nekik kellett volna megőrizniök ; holott a könyvtárból ugyanez alkalommal a vallás­és közoktatásügyi miniszter rendeletére az igazgató átküldte az akadémia könyvtárnak a jogi és magyartörténelmi műveket, számszerint 408 művet 793 kötetben. * Az igazgató tiszte volt pontosan beterjeszteni félévenkint az érdem­sorozatot, havonkint, majd kéthavonkint a tanári értekezletek jegyző­könyveit, az év végén pedig az igazgatói zárójelentéseket, minden mellék­leteivel együtt Első ily zárójelentést a legutolsó korszakban 1851-ben tett az igazgató; az 1852. julius 31-én beküldött beterjesztés a következőket foglalta magában : a) a tanulók létszáma osztályonkint, b) a tanítás segéd­eszközeinek gyarapodása, c) az osztályok főnév-könyvei, d) az osztályok­ban elemzett nyelvtani olvasmányok s a feladott tételek, e) a záróértekez­let jegyzőkönyve, a mely ez alkalommal épen Fojtényi Kasszián régiségtanát is pártolólag terjesztette föl. A következő évben megszabja a felsőbb hatóság, hogy minden hivatalos felterjesztés egész ivre irandó, az ivet közepén megtörve. — 1862-ben junius 7-én 26,037. s z- a- elengedik az igazgatói zárójelentést ; helyette csak a tantervet, az érettségi vizsgálat eredményét, az ösztöndíjasok kimutatatását és a programmot kellett beterjeszteni ; az igazgató azonban ez évben is beterjesztette. Mint látjuk azonban, van némi engedmény, elmaradt az elvégzett olvasmányok beter­jesztése ; nem is tért többé vissza. Az igazgató zárójelentés azonban ujab­ban sokkal terjedelmesebb: magában foglalja mindazt, a mit a kinyoma­tott Értesítő főbb rovatai; mellékelni kell még a részletes kimutatást az igazgatói látogatásokról : az összes szertárak és költség statisztikai kimu­tatását. E nehéz munka csak úgy érné meg a rápazarolt időt és erőt, ha a felsőbb hatóság komolyan átnézné, megjegyzésekkel kisérné. Ezt meg­tette a német kormány, elismerését is többször nyilvánította. Azelőtt meg a beterjesztett félévi jegyzőkönyvekre irta rá a főigazgató megjegyzéseit, esetleg elismerését. 1852. aug. 3-án b. Hauer látogatása után a miniszter dicséretét nyilvánítja az igazgatónak, a tanári karnak a tanulmányban és fegyelemben elért eredményért. A latinnyelv tanárai pedig használjanak fel minden eszközt és paedagogiai módot, hogy az eredményt lehetőleg fokozzák. A püspök is elismerését nyilvánította 1853-ban és 1854-ben is a hittanban elért eredményért; sőt a püspök nem elégedett meg ennyi­vel, hanem a felsőbb hatósággal is kifejeztette e köszönetet a vallásos nevelésben elért sikerért. 1853-ban a kormány még nincs ugyan teljesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom