Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1899

jelezve vele azon fiúi kegyeletet, a melylyel az elhunyt császárnak a szokásos végtisztességet iparkodott a senatusnál, melyet Hadrian élete vége felé megsértett, kieszközölni. Uralkodása általában békés volt s ezt iparkodott népe jóléte emelé­sére fölhasználni. Általában a háborúnak ellensége, a békének barátja volt, mint azt egyik pénzének képe igen jól, szemléltetőleg feltünteti, a melyen a Béke­isten égö fáklyát ragad s vele egy rakás fegyvert meggyújt s tönkre tesz. Anto­ninus érmei nem hizelkedésből, hanem a történelmi tényeknek megfelelőleg dicsérik a császár bőkezűségét, kegyességét, a senatusszal való jó viszonyát, a hadsereggel való jó egyetértését, minden módon való iparkodását, hogy az italiai éhséget a behozott külföldi gabonával csillapítsa. Sokat építkezett is ; egyről a mi érmünk is megemlékezik, nevezetesen a megviselt Augustus templomának helyreállításáról. A császár nagy érdemeinek elismerése nyilvánul azon 709. számú érem föliratában, a melyben a tanács és a római nép legjobb fejedelemnek nevezi. Pénzein előforduló teljes czime : Imperator Caesar Titus Aelius Hadrianus Antoninus Augustus Pius Pontifex Maximus Pater Patriae Tribunicia Potestate Consul Designatus. 631. ANTONINVS AVG. PIVS P. P. TR. P. COS. III. Antoninus babérkoszoruzott feje j. néz. )( ANNONA AVG. A mezőn modius, benne sok kalász. Kr. u. 140—143-ból. 632. IMP. T. AEL. CAES. HADR. ANTONINVS. Antoninus feje j. néz. )( AVG. PIVS P. M. TR. P. COS. II. Főpapi eszközök (vonat­koznak főpapi állására). 633. DIVVS ANTONINVS. Antoninus feje j. néz. )(CONSECRA­TIO. Négy osztatu máglya csinos díszítésekkel: szobrokkal és guir­lánddal ; rajta Antoninus quadrigán áll. Antoninus apotheosisa. 634. Ugyanaz. )( Ugyanaz. Díszes oltáron sas j. áll és fejével balra tekint, félig kiierjesztett szárnyakkal. 635. ANTONINVS AVG. PIVS P. P. TR. P. XV. Antoninus babérkoszoruzott feje j. néz. )( COS. IIII. Abundantia b. áll, két kalászt tart; mögötte hajó, rajta modius, tele kalászszal. 152-ből. 636. Ugyanaz, de végén : XVII. A többi ugyanaz. )( Ugyanaz. A többi szintén ugyanaz. 154-ből. 637. U., de végén XII. A t. u. )( U. Abundantia b. áll, 2 ka­lászt és kormányevezőt tart ; előtte modius, tele kalászszal. 149-ből. 638. Ugyanaz. )( Ugyanaz. Fortuna b. áll, bőségszaru- és kormánylapáttal. Lyukas. Kopott. 639- Ugyanaz, de végén : XI. )( U. Salus oltár előtt b. áll, pate­rával és kormánylapáttal, s a csészéből oltárról fölemelkedő kigyót etet. 148-ból. 640. Ugyanaz, de végén : XI. )( Ugyanaz. Antoninus oltár előtt b. áll és áldozatot mutat be. 641. Ugyanaz, de végén XVII. )( Ugyanaz. Oltár előtt b. álló Vesta paterát és palladiumot tart. 642. Ugyanaz, de végén XXI. )( U. Kettős oszlopu templomban emelvényen álló Antoninus sassal diszített jogart tart. 158-ból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom