Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1899

82 XI. Értesítés az iskoláról. Az iskolaév kezdete. Augusztus 31-én voltak a javító- és pótló vizsgá­latok. A tanulók előzetes felvétele a vkm. rendelete értelmében az I., II. és V. osztályokra julius I —3-ig, a rendes felvétel pedig- szeptember 1., 2. és 3-án történt; 4-én ünnepies Veni Sancte, 5-én törvényolvasás volt; 6-án pedig megkezdtük az előadásokat. Változás a tanári karban. Az intézet kegyura, Főapát ur őmgának 1899. junius 30-án kelt intézkedésével Acsay Ferencz egy évi szabadsága után ismét átvette a házfőnökséget és igazgatóságot. Mérey Kálmán drt szembaja miatt Zala-Apátiba helyezte nyugalomba; Kovács Vidor oki. tanárt pedig Esztergomba helyezte át ; helyöket Kemény Fülöp oki. tanár és Strommer Viktorin, a hittudományok licentiatusa, foglalták el. Fontosabb napi események. Augusztus 19-én helyeztük el a díszterem­ben a, Mladonitzky Ignácz prépostkanonok úrtól adományozott s Valker Ágnes úrhölgy által igen sikerülten megfestett szent Imre képet. Szeptember 10-én bold. emlékű Erzsébet királyné halálának évfordu­lója alkalmából Főigazgató őnga gyűjtést rendelt el az ifjúság körében a vakok intézete javára ; a gyűjtés eredményét 16 korona 66 fillért az igazgató szeptember 12-én küldte el az egyesület elnökének. Október 4-én a tanári kar és ifjúság együttesen volt jelen a felsé­ges urunk, apostoli királyunkért bemutatott szentmisén. Október 6-án az aradi gyásznap ötvenéves évfordulója alkalmából templomunkban ünnepies gyászmise volt, a melyen a hatóságok, intéze­tek képviselői s a főgymnasium növendékei is részt vettek. November 1-én az ifjúság a tanári kar vezetése mellett meglátogatta a temetőben az elhunyt tanárok s a legutóbb elhúnyt tanulónak a sirját, s mindkét helyen gyászénekkel és imádsággal emlékezett meg rólok. November 5-én, szent Imrének, az intézet védőszentjének ünnepét ülte meg az ifjúság. November i-én a tanulók a díszteremben hallgatták meg az igazgató szentbeszédét, a melyben kiemelte szent Imrének erényeit s főleg a tisztaságot kötötte szívökre, mint az ifjú­ságot legszebben ékesítő erényt. November 4 én délután szent gyóná­sát végezte az ifjúság, 5-én reggel az Ur asztalához járult ; 9 órakor pedig jelen volt a szent Imre tiszteletérc bemutatott ünnepi szentmisén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom