Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

226 bácscsal, a tanár pálczával, a többi ököllel verte, a hol érte ; aztán a földre lökték, a hol arczát teljesen összezúzta; mindez 8 —io perczig tartott. Ezután tanítványaival együtt az iskolába ment, a hol a többi tanuló erősen zajongott ; a tanár rájok rivalva mondta nekik : »Vigyázzatok, hogy veletek is ne essék meg az, a mi a némettel ; hogy ne talántán fajtatok is bűr­nadrágot ne méressek.« Az ügynek további folyamáról nincs tudomásunk ; ugy látszik még az év folyamán eltávolították Várjont, mert neve nincs a tanárok közt. 1797. okt. Szaller György, a magyar nyelv tanára ellen volt fegyelmi vizsgálat, pedig ő csak jun. óta volt a gimnázium tanára. Szaller György Pozsonyból került ide, a hol ő volt az első tanára a magyar nyelvnek és irodalomnak. Ott is több összeütközése volt a főigazgatóval és igazgató­jával is ; ott is vizsgálatot indítottak ellene s több izben elmozdítással fenyegették. Elöljáróival szemben tanúsított illetlen viselkedését betetőzte az, hogy »Istók Debreczenben« czimmel egy pamphletet irt, melyet németre is lefordított és kiadott: »Der neue Eulen-Spiegel« czim alatt. Ekkor még szigorúbb vizsgálatot indítottak ellene s ennek alapján Győrré helyezték át. A Győrött viselt dolgairól fölvett jegyzőkönyvek teljes világításba he­lyezik jellemét, a melyet a pozsonyi hiányos adatok nem tudtak tisztán elénk állítani. (Dr. Schönvitzky B. : A pozsonyi kir. kath. főgyimnázium története. 246—250. 1.) Szaller teljesen a franczia forradalom eszméinek hatása alatt állott ; legalább nagyzólag ezt állította, a mint nagyzólag azt is hirdette, hogy Bonapartéval összeköttetésben van, egyenest tőle kapja a legújabb európai híreket ; alig várja, hogy a viszonyok Magyarországban is ugy alakuljanak mint Francziaországban. Közömbös volt a vallás iránt, szertartásaiból gúnyt űzött, igazgatóját — papi állása miatt gyűlölte ; templomba soha sem ment, állítólag, mert majoroki lakásától messze volt; de tanártársainak vallomása szerint őket is gúnyolta templomba járásukért, gúnyolta azért is, hogy részt vettek a szent László-napi körmenetben; szerinte a papok, tudja Isten, milyen rossz embernek a koponyáját is bele­tehették az ereklyetartóba. Fegyelmi ügyét a H. Tanács okt. 13. megbí­zásából az igazgató elnöklete alatt tanártársai közöl Bertha György és Kutka Jakab tárgyalták, a kik mind ellene vallottak, még a szerencsétlen Kutka is, a kiről mindjárt szó lesz. Kihallgatták ügyében az intézet pe­dellusát, a majoroki plébánost, szomszédait, a kik mind rá vallottak, hogy soha sem böjtöl sem ő, sem családja ; gúnyt űznek a vallásból ; aljas, szemtelen beszélgetést folytatnak ; a szomszédos kertnek zöldségét lopja ő is, felesége is. Az ügynek további menetéről nincs más adatunk, mint hogy állásától elmozdították, a következő évben már nem tagja a tanári karnak, a melyet szerencsére csak félévig boldogtalanított. Bonyolultabb s sok kellemetleséggel járó ügy volt a szerencsétlen Kutka Jakab esete. Fegyelmi esetében hosszú jegyzőkönyveket, terjedelmes vallomásokat vettek fel, s végleges felmentése szinte három évbe került,

Next

/
Oldalképek
Tartalom