Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

259 5. A nem helybeli magántanulókat, a kik nem birják magukat fentartani, más intézetbe küldi. II. József alatt 1784-ben, mint tudjuk, a felvételkor az említett föl­tételeken kivül megkívánták, hogy a felvételre jelentkező elemi tanuló tudjon németül irni és olvasni. Egy későbbi rendelet azt szabja feltételül, hogy a földművesek gyermekei közöl csak az elsőrendüek vehetők fel az I, gram, osztályba ; a polgári állásúak gyermekei közöl pedig csak a másodrendűek. Okául azt hozza föl a rendelet, hogy tapasztalat szerint a gyengébbek kevés előmenetelt tanúsítanak a gimnáziumban. 1786-ban pedig a tanári értekezlet kimondta, hogy III. rendűek nem léphetnek felsőbb osztályba ; megerősíti ezt a két évvel utóbb, szeptember 7-én tartott értekezlet határozata is. — A korra nézve egy, 1791/2-ben megjelent rendelet azt szabta meg, hogy a gimnázium I. osztályába csak 10 éves tanulók vehetők fel. Az átmeneti korszak elején a tanulók nem fizettek iskolai dijat. A tanulók tartoztak ugyan némi összeget fizetni fűtőanyagért, de ez csak csekélység volt; sőt egy, 1779-ben kiadott helytartó-tanácsi rendelet szerint az eddig divó apróbb fizetések (fapénz, adományok az iskola védőszentjé­nek ünnepére, a szolga fizetése stb.) megszűntek ; mindezt a tanulmányi alap fogja fizetni. 1785. febr. 18-án jelent meg a főigazgató utján az a felsőbb rendelet, hogy a következő évtől kezdve a tanulók kötelesek lesz­nek iskolapénzt fizetni. A tanulók minden osztályban egyformán 6—6 forintot fizetnek. Megengedték a részletfizetést is, de ha valaki nem fize­tett, kiutasították az iskolából. 1786. aug. 22-én az iskolapénzre vonatko­zólag uj rendelet érkezett, a mely szerint nem bocsátható vizsgálatra az, a ki az iskolapénzt meg nem fizette. A gazdagabbak minden hónap elején tartoznak fizetni, a szegényebbek pedig alkalmas időben. A pénz­tári könyvbe (liber cassae) a fizetés ideje szerint vezetendők be az iljak. Később enyhítettek a szigorúságon. Egy, 1788. szept. 5-én kelt rendelet szerint a szegény, de szorgalmas ifjak az isk. pénz alól fölmenthetők : az igazgató azonban köteles felterjeszteni szegénységi bizonyítványukat. 1789. május 20-án rendelet érkezett, mely a jövő isk. évtől kezdve föl­menti a fizetés alól az ág. ev. és a ref. papok fiait. Sőt még oly tanulók is részesülhetnek engedményben, a kik magán-ösztöndijat élveznek. (1789. okt. 20.) Hasonlókép kedvezményben részesülhetnek az igazgatók és taná­rok fiai, ha különben szorgalmasak, de üresedés hiányában ösztöndijat nem nyerhettek. — Ugy látszik a dijak beszedésével sok baj volt, mert egYi 1790-ben érkezett rendelet szerint az előadás alatt nem volt szabad a dijakat átvenni. Az igazgató jelentése szerint Győrött ez nem is volt szokásban. 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom