Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1897

206 emberében mind jobban megszilárdítja azt a meggyőződést, hogy ily csekély eredményért a latin nyelvet tanulni nem érdemes. Haladtunk-e a latin nyelv tanításának módszerében ? Még jobban keresztül viszi a Ratio a gyakorlati szempontot a többi tárgyak keretében és pedig hármas irányban. Először is a földrajz és természetrajz tanítását helyesen a gyakorlati, s főleg a gazdasági élettel hozza kapcsolatba. M. Teréziának sokat köszönhet országunk gazdasági szempontból ; a gazdasági ügyekkel sokat foglalkozott, mert átlátta ő is, kormánya is, hogy országunk fennállása gazdaságának virágzásától függ. Ezért vitte bele az iskolába is ez ismeretkört, hogy a hazának minden művelt polgára átlássa ez ügy fontosságát. A második iránya rendszerének, hogy a gimnáziumot határozottan két külön részre osztotta, s mindegyik körnek megjelelte azon tárgyakat, a melyekre az életben szüksége lesz. Ez a szempont vezette a Ratiot abban is, hogy a történetből csak a hazainak tárgyalását tűzte ki és pedig teljesen már az alsóbb osztályokban, hogy a mely növendék elhagyja az iskolát, hazája történetével tisztában legyen ; a bővebb kiképzést a főgimnáziumra hagyta. A harmadik iránya az, hogy egyes tárgyakat csak bizonyos pályára készülők tanulhattak, de csak akkor, ha a többi tárgyból kielégítő eredményt értek el. Meg van ebben oldva egy nagy kérdés, a mely most is folyton kisért, de eredményre ép azért nem jutottak, mert újabb tantervünk is túlságosan ideális szempontból indul ki. Felsőbb oktatásunkon — most kiválólag a bölcseleti kart érte — még teljesen ez ideális szempont uralkodik. A tanárjelölt tanulja a tudományt a tudományért ; tanulja is, sok esetben tanulná is, s esetleg meg is tanul sok mindent, a minek az iskolában épen semmi hasznát sem veszi; a mire pedig múlhatatlanul szüksége volna, abból nem tanul semmit. Ezért hangzik a panasz, hogy bölcseleti fakultásunkon sok kitűnő erőnk van, s a kikerült gimnáziumi tanárok mégis csekély eredményt érnek el ; de hisz ez természetes ; egy pályán sem kívánják azt, hogy olyant tanítson valaki, a mit maga sem tanult, — csak a tanárin. A Ratiotól kijelelt tanárképzés sokkal közelebb állt, mint látni fogjuk, a gimnázium czéljához, mint a mostani, habár azt készségesen el is ismerjük, hogy most a tanárjelöltnek sokkal több tudománya lehet, mint a Ratio-korabelinek : csakhogy a tudomány legmagasb foka sem képesít még senkit sem tanárságra ! Középoktatásunknak is az a hibája, hogy ideálisabb, mintsem az élet sok igényei engednék. Miért kell a latin nyelvet, a mathematikát végig tanulnia annak, a ki pl. erdészeti pályára lép ? Nem volna-e helyesebb, ha a Ratio példájára ma is az egyes életpályák szerint fakultativokká tennének egyes tárgyakat s teljesen kötelező csak a magyar nyelv és irodalom, történet s a magyar föld viszonyai volnának? Rámutatunk még a földrajz tanításában követett helyes módszerre, a világtörténet tanításában követett eljárásra, mely a főbb eseményeket szemléltető táblázatban állította az iíjuság elő ; hasonlókép helyes volt,