Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895

84 főleg arra, hogy a növendéket rávezessék arra, hogyan lehet ezt vagy azt a fajta költeményt vagy párbeszédet meggyártani. Az idézett kézikönyv szabályai nagyobbára Aristoteles vagy Cicero szabályaiból indulnak ki, de csakhamar a saját utasításaikra tér át irója, nem műfajt elemez, hanem a műfaj gyártására ad irányt. Ep ezért foglalkozik a könyv legbővebben, az ódákkal, elogiumokkal és epigrammokkal, mert e műfajokat nagyban gyártották ők is^ növendékeik is. A verselésnek is megvan a maga hatása, ha egyéb nem is, a nyelv ritmikussága iránt fejleszti a növendék érzékét, de megvan határa is, különösen a verselésre tehetségtelen növendékekkel szemben, mert különben üres szócséplésen végződik. Ok pedig nagyban foglalkoztak velők maguk is, s megkövetelték növendékeiktől is, s minden alkalmat megragadtak, hogy néha találó, a legtöbbször azonban erőltetett képekből, hasonlatokból faragtassanak ilyen költeményeket ; a rövidesen idézett példák eléggé igazolják ezt. Ugyancsak a példák mutatják, hogy nagyban divott náluk az allegorizálás is, a mi a növendéket rendesen ferde irányba tereli s a való világ helyett üres szóképekkel és kifejezésekkel bajlódik. Hasonló részletességgel foglalkozik a kézikönyv a párbeszédes előadásokkal is, mert ezeket kiválóan alkalmasoknak tartották az élőszóbeli előadás fejlesztésére. Kétségkívül, ennek is megvan a maga haszna és hatása. De a felhozott példák ismét csak azt mutatják, hogy e téren is inkább nevetséges szójátékokkal, üres dolgokon kifejtett értelem gimnasztikákkal, haszontalan szőrszálhasogatással foglalkoztak, a mi sem az értelmet nem fejlesztette valami nagyon, sem arra nem lehetett alkalmas, hogy előadásukat fejlessze. — Az eposz példájául ismét nem Vergiliust fejtegeti, hanem a szentek s első sorban a jezsuita szentek életéből választ eposzi tárgyra épen nem alkalmas példákat, s nem is annyira felvilágosításul, mint inkább útbaigazításul arra, hogy ebből vagy abból a tárgyból hogyan lehet eposzt vagy epikus részletet kidolgozni. A dráma körében, bár a drámaírók közül említi is Seneca tragédiáit, Plautust és Terentiust, ismét nem ezeken fejtegeti a szabályokat, hanem a történetből vett példán mutogatja, hogyan lehet belőle drámát, illetve tragédiát készíteni. Gyerekes módon szabja ki a szenvedélyeket és érzelmeket, a melyek egymással szembe állíthatók, s ezekből ismét önkényesen alkotja meg az egész cselekvényt és drámát ; a kisebb műfajokba még a sorok számát is megszabja. Nem tudjuk, fejtegették-e a szabályokat bővebben, mert a Ratio inkább csak a szüneti napokon engedi meg fejtegetésüket, de ha költeményeket elemeztek, már csak a Ratio utasításai alapján is kétségtelen, hogy e szellemben adták meg a felvilágosításokat. S ezek semmi esetre sem voltak alkalmasak arra, hogy mélyebben belepillantsanak a műfajokba, s tiszta, fejlett esztétikai ismereteket nyerjenek a növendékek. Ugyanezt mondhatjuk a szónoklatról adott elméletre is, bár a Ratio ezt jelöli meg az összes tanítás végső czéljául; Cicero beszédeit is csak a szabályok széllemében fejtegethették, feladott példáik pedig rendesen üres szóvitákká fajulhattak. Az ujabb irodalom-