Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895

77 az anvja kertjéből leszakított liliomhoz hasonlíthatnók. A második módja : az ok és okozat megállapítása; ha pl. a japáni jezsuita vértanuk életét dolgozná fel valaki, a bálványozás és kéjvágy szerepelhetnének mint okok. A harmadik mód a lelki érzelmek, az erények és bűnök küzdelme ; így lehet pl. sz. Alajos életében szembe lehet állítani egymással az atyai és isteni szeretet küzdelmét az utóbbinak győzelmével. Az események kibővítése végett leírhatók azután egyes épületek, vidékek stb. Föl lehet használni a különféle álomlátásokat is. Végül e fajta költemények közé sorolja tárgyuk szerint a fönnebb említett menyegzői, születésnapi stb. költeményeket is, a melyekre — az iró szerint — nem kellenek külön szabályok, minthogy egybevágnak az e fajta szónoki beszédekkel, csakhogy a költeményben nem az érvelésre, hanem a leleményességre kell fektetni a fősúlyt. Ide sorolja végül az eklogákat is, a melyekre a legjobb példák : Vergilius, és egyes jezsuita irók ; további a satirákat : Horatius, Juvenalis stb. A III. fejezet a lirai költeményekről szól (De Lyricis). Ezek közé tartoznak azon költemények, a melyeket a régiek lant mellett énekeltek az istenek dicsőítésére, vagyis a himnusok. Ezután egybeveti az iró a különféle műfajokat : a hősi költeményt komolysága lelkesítővé, magasztossá teszi; a bukolikát egyszerűsége, az elegikust gyöngédsége, ajambikustés satirikust csípőssége, a komédiát élce, a tragédiát az érzelem, az epigrammot az él jellemzi ; az ódát méltán nevezik éneknek, mert benne a kellemesség, rövidség, választékos szók, elegáncia, finomság, hangzatosság s komoly tárgy egyesülnek. A régieknél a tárgya volt : az istenek magasztalása, az isteni tisztelet ; nálunk az Istennek, a szenteknek, vértanuknak és hősöknek dicsőítése vagy kedves helyek : kertek mulatozások, lakomák ^tb. megéneklése. Az ódákat versszakok és lábak szerint osztja fel ; majd azon szabályokra tér át, a melyek szerint ódát lehet készíteni; forrásai: szónoki közhelyek és részelések (amplificatio), továbbá az alakzatok. A rendes eljárás, folytatja tovább, az, hogy az elején kimondjuk a tételt, a melyet a költő egy vagy több okkal megerősít; majd hasonlatokkal, példákkal, a mesére vagy történetre való hivatkozással diszít föl, továbbá sententiózus szinonimákkal, melyeket a tapasztalásból (inductio) merít. A hasonlatokat röviden vagy allegorikus formában adja elő; s erre Horatius egyik ódáját hozza fel példaképen. — Szerinte különösen Serviedius és Avancinus adnak jó példákat arra, hogyan lehet ódákat szerkeszteni a hasonlatok folytonos felhalmozásával. lg}- Serviedius egyik ódájának alapgondolata ez : az ifjúság komoly nevelésére gondot kell fordítani. Az ifjúság hevességét összehasonlítja az Aetna tüzével, a viharral, az állatok heves vadságával stb. — Általában pedig arra kell törekedni, hogy a lirai költemények ékességét lehetőleg emeljük tropusos kifejezésekkel, velős mondásokkal stb., a képek és a stílus mindig a tárgyhoz illők legyenek. III. Szakasz : A szónoklatról. — Az I. fejezet a körmondatokat tár-