Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1895
157 föl, hogy egyik rendtárs mindig készen legyen a misézésre, minthogy pontifikáló nem igen ajánlkozik. 1735-ben is már a ház rektora mondta a nagy misét, mert a nehéz funkciót nem akarták valamely kanonokra bizni ; sem a segédkezést a Mária-kultusz iránt ellanyhult növendékekre, a kik különben is 1 1j 2 vagy 2 frtért szoktak segédkezni. A következő években is panaszkodnak, hogy a társaság méltóságos rektora évek óta nem jelenik meg az ünnepen. A 60-as években azonban ismét a régi fénnyel ülték meg az ünnepet. — Délután rendesen még litánia is volt. A nagymise után tartották meg ünnepiesen a választásokat is. Igy 1695-ben Telekessy István, csanádi püspök elnöklete alatt tartották meg a választásokat a templom kápolnájában, a melyet, az évkönyviró szerint, rendesen sekrestyének neveznek, a kanonokok és más előkelőségek jelenlétében ; a választás eredményét dob és trombita harsogás közt hirdették ki. A tanuló ifjak közül választott rektort azután külön is beiktatták hivatalába; igy 1636-ban a következőleg folyt le a beavatás: A helyettes rektor, Fábry István rhetor, győri papnövendék, rövid beszéd kiséretében lemondott hivataláról. A kongregáció oratora ékes szavakkal mondott neki köszönetet ; erre a titkár kihirdette az előző napon titkos szavazattal megválasztott rektor nevét : Csacsics Gáspár rhetor. Ekkor négy gyermek, versecskéket mondva adta át neki a jelvényeket: fáklyát, gyürüt, könyveket és kulcsokat; a kongregáció költője pedig ékes elegiával (eleganti elegia) üdvözölte. Erre aztán zenei kísérettel énekelték el a Te Deum-ot. Az uj tagokat eleinte aug. 15-én, Boldogasszony mennybemenetele napján vették föl; később azonban a választás alkalmával is. Az uj tagok előbb próbának voltak alávetve, s tyroknak nevezték, a választással lettek a kongregáció rendes tagjaivá. A fölvétel előtt teljes gyónást végeztek, azután az elnöklő püspök vagy helyettese előtt esküt tettek ; a kongregáció szónoka Máriát dicsőítő beszédet mondott ; a zenekar pedig a Magnificat éneklését kisérte. 1631-ben aug. 15-én az uj tagok fölvétele ig}' történt : Svehla János rhetort, minthogy mint tyro erényesnek mutatta magát, beiktatták a kongregáció rendes tagjai közé. Először ő mondott alkalomhoz illő beszédet, s erre a kongregáció elnöke igy válaszolt : En, Jankovich, mint a győri Mária kongregációnak ez időszerint való elnöke, állásomból folyó hatalmamnál fogva téged tisztességes, derék és tanult ifjút, Svehla Jánost, fölveszlek tagjaink sorába, s minden kiváltságoknak, kegyelmeknek és búcsúknak részesévé teszlek és jelentlek ki. Legyen ez az Isten tiszteletére, a hold. Szűz és szentek dicsőségére, a mi vigasztalásunkra, társaságunk gyarapodására és a te üdvösségedre. Később, mikor mint láttuk, a kongregáció iránt való érdeklődés meglanyhult, a választások és gyűlések megszűntek komolyan ünnepiesek lenni. Ezt mutatja legalább e följegyzés 1769. nov. 19-éről; a kongregációnak volt a gyűlése ; a nagy hideg miatt azonban a színházi teremben nem tarthatták meg, átmentek tehát a logikai osztályba. Itt azonban a tanulók