Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1894

— 133 —. Értesítés az l^osioe. iskolai évkezdetéről. Az iskolai év szeptember i-én kezdődik. Aug. 30. és 31-én lesznek a javító és pótló vizsgálatok, szeptember három első napján pedig a tanulók felvétele és beírása. Minthogy egy osztályba a törvény értelmében 68-nál többet felvenni nem szabad, azért szept. i-én az I—osztályig csakis helybeliek fognak felvétetni. Ismétlő tanulók csak szept. 3-án délután jelentkezhetnek s felvételre csak azon esetben számíthatnak, ha a törvényes létszám nincs betöltve. A felvételt az összes ifjúságra nézve az igazgató, a beírást az egyes osztályokra nézve az illető osztályfő végzi. Az első osztályba csak oly növendékek vétetnek föl, kik életök 9. évét már betöltötték és vagy arról, hogy a népiskola négy alsó osztályát jó sikkerrel végezték, nyilvános iskolától nyert bizonyítványt mutatnak elő, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy hasonló mérvű képzettségük van. A felvételkor tartozik felmutatni a tanuló születési bizonyítvá­nyát, továbbá orvosi bizonyítványt arról, hogy mikor és mily ered­ménynyel volt utoljára beoltva ? A felvételkor minden tanuló tartozik fizetni 2 frt felvételi, 50 kr. értesítői és 50 kr. könyvtári dijat. E dijak alól fölmentésnek helye nincs. Tartozik továbbá lefizetni a 18 frt tandíjnak legalább is első felét; a második fele ezen esetben febr. i-én fizetendő. Tandíjmen­tességre csak oly tanuló számíthat, a kinek a megelőző évben vagy évharmadban minden rendes tárgyból legalább is jó osztályzata, a magaviseletből pedig szintén jó érdemjegye volt. Teljes tandíjmen­tességre csak oly tanuló számíthat, a kinek szülei teljesen szegények, részben való mentességre pedig csak a szülők nagyon is korlátolt anyagi helyzete jogosíthatja a tanulót ; a körülmény a községi elöl­járóság részéről kiállított s a helybeli lelkésztől láttamozott szegény­ségi bizonyítványnyal igazolandó ; a bizonyítvány nem lehet egy évnél régibb keletű s a vagyoni állapoton kivül tüntesse ki a kis­koru gyermekek számát is. Első osztályú tanuló rendszerint nem részesíthető tandíjkedvezményben. Ha a tanuló karácsonyi érte­sítője akár tanulmányi, akár magaviseleti szempontból feltűnő ha­nyatlás mutat, akkor a II. félévre elveszti tandíjkedvezményét. Oly tantdóknak, a kik csak egy tantárgyból nyertek elégtelen osztályzatot, és a kiket a tanári kar képeseknek tart arra, hogy a szünidőben önszorgalmukból pótolhatják mulasztásukat, a tanári kar megadhatja a jogot, hogy a jövő iskolai év elején javitóvizsgálatra

Next

/
Oldalképek
Tartalom