Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1893

— 40 — Pecsétgyűrű volt. A betűk alakja azt bizonyítja, hogy ezen gyűrűnk későbbi időből származik. 4. Anyaga bronz, kivül némi aranyozással; alakja körös; szára lapos; feje köralaku s azon, koszorúval kerített mező közepén Isten báránya látható testéhez illesztett zászlóval, teljesen olyan kidolgozás­ban és alakban, a milyent több árpádkori pénzen láthatni; még egyik első lábát is fölemeli s avval tartja a zászlót egészen ugy, mint a pénzeken tapasztalhatni, ugy hogy bátran mondhatjuk, hogy gyűrűnk készítője a pénzeken látott mintát véste gyűrűnk fejébe. (III. kép, 16. ábra.) Őseink által kiválóan tisztelt Nagy-Boldogasszony alakja szintén előfordul egyik régi, bár Arpádkornál valószínűleg későbbi időből származó gyűrűnk fején. Alakja következő. 5. Altalános idoma köralak, szára kissé lapított; feje nagy és körös lemezű, szélén fölálló peremével ellátva. A csavartdiszü koszo­rúval övezett gyűrű fején, annak közepén térdképben, domború alak­ban, Szűz Mária fordul elő, testén bő köpeny és alul redős ruhával ; fején korona s e körül nimbus van, s mig ölében a szintén nymbus­sal övezett kisded Jézust fogja, addig másik kezében, baljában jogart tart. Anyaga ezüst ; lelethelye ismeretlen, valószínűleg Győr. 6. A kereszt hasonlókép előfordul egyik csonka gyűrünk fején, melyet Kis-Arpáson találtak. A keresztnek szárai teljesen egyenlő hosszúak ; a szárak közti térség félhold alakú diszítményekkel van ellátva. Anyaga bronz. De nem feledkeztek meg a régi ötvösök a harczi szerekről sem, azokát is szívesen vésték a gyűrűk fejébe. 7. Igy Csák-Nemáról származó s régi templomromok között talált körös gyűrünk nyolczszögletü fején csáklya és nyilak fordulnak elő homorulag kivésve. Anyaga bronz, az aranyozásnak némi nyomaival. 8. Egy másik gyűrűnk rhombalaku ; fején csillag és két félhold­alaku diszítmény között egyenes kard látható kardkötővel együtt. Lelőhelye ismeretlen ; anyaga bronz. 9. Győri homokgödöri területről származó gyűrünk lapos lemezalaku körös fején, barázdával kerített mezőn négyzetalaku paizs-féle disz és ennek befelé ivesen hajolt oldalélei mellett, kivül megnyúlt körök láthatók ; a körök barázdáltak, a paizs ellenben négy liliomékítmény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom