Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1893

— 33 — vasunkkal találkozunk, (II. kép, 20 ábra), melynek alakja körteidomu ; fölső keresztszára egyenes és lapos lemezű, rajta fül nincs és a külső szárakhoz oldalt van pántolva ; oldalszárai fölső felökben hengeresek, alsó részökben laposak és minden határvonal nélkül, ivalakban mennek át a kengyel talpába, mely közepe felé arányosan, de nem nagyon kiszélesedik. Ehhez egyik ménfői származású kengyelünk nagyon hasonlít (II. kép, 19. ábra), tőle csak abban külömbözik, hogy fönt nem egy, hanem két keresztszára van, egyenes és egy ivesen kifelé hajolt görbe, mely egyúttal a szij végének fölvételére szolgált s fül gyanánt szerepelt. Egy másik ménfői kengyelünknek körös alakja hengeres szártagokkal, lapos talpa és fölül rövid, széles lapos szártagon álló hosszúkás fülecskéje van, melynek nyilása széles négyszögletű. Egyik körös kengyelünknek a füle akként van alakítva, hogy az oldalszárak fönt középen nem mennek egyenesen egymásba, hanem előbb föl, ki és egymásfelé görbülve, szivalakot képeznek s ilyen módon alkotnak fület. A többi kengyelünknek majd körös, majd kerülékded alakjuk van ugyan, ilyen formájú talppal és fönt vagy kiálló szártagból álló füllel birnak, vagy a nyílás a fölső ives szárrészen van, tehát külön álló fülecskével nem birnak. A főgymnasium építésekor annak alapjában, 7 meter mélységben lovával eltemetett vitéz sirjában talált kengyelünket is meg kell még külön említenem, melynek alakja a következő : először is az egésznek megnyúlt félkörös alakja vau, amennyiben a külső szárak fönt ivet alkotnak, alul azonban a kengyel talpával derékszöget képeznek s még azontúl is folytatódnak ; másodszor fönt, a kengyel ives szárának tetején található négyszögletű nyilás előtt, a kengyel testéből kiugró kis nyúlványon függélyesen álló félkör alakú és csipkés szegélyű vaslemez van ellenzőül alkalmazva; harmadszor a kengyel talpa nem egy, hanem három vasléczből áll, melyek között a szélsők laposak és élükkel állnak fölfelé, a középső pedig hengeres és spirálisan barázdált fölületii. Hasonlót tudomásom szerint még nem találtak árpádkori sírokban az országban. A magyarok az uj hazában a történelem tanúsága szerint sokáig éltek sátrak alatt s lieh ről-helvre vándoroltak, fölszedve sátorfájukat barmaikkal mentek tovább, valóságos mozgó falukat képeztek. Ezen időben kulcsokra nem volt szükségök. 3