Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892

— 6 — Horacziusz nem keserűen és haragosan ostorozza korának társadalmi hibáit, mint a későbbi Juvenalis, mert hisz' maga sem volt sokkal külömb koránál, hanem inkább tréfás, élczelődő modorban közönséges nyelven, könnyed, egyszerű előadással rajzol városszerte ismert vagy tipikus alakokat, a kikben kora hibáit leginkább megtestesítve látta. Czélja nemcsak a javítás, hanem inkább a mulattatás lehetett. Egyik-másik szatírának nevezett költeménye nem is valódi szatira ; igy -az I. k. 5-ik szatirája valóságos utleirás verses formában egy-két szatirikus megjegyzéssel, midőn pl. a fundii praetort irja le, hogyan jelenik meg ünnepélyes komolysággal előttük a legdíszesebb ruhájában és praetori jelvényeivel. Komoly irányú az I. k. 6 ik szatirája, melyben Meczénászszal való barátságát fejtegeti irigyei előtt és igen kedves emléket ir atyjáról, ki őt tehetségén felül neveltette. Némelyikben, főkép a fiatalkoriakban még nyers tréfák és pikáns megjegyzések is vannak, sőt az I. k. 2-ik szatírájában czinikus hangon elrettentő képét adja Róma erkölcstelenségének s egyszersmind azt tanúsítja, hogy ő sem volt jobb kortársainál. Habár épen nem volt zordon és keserű erkölcsbíró, oktalan szószátyárnak sem nevezhető, a ki talán csupa szeszélyből mulat kora hibáin. Megalapítója lett a tréfás, enyelgő modorú szatírának, bár az erkölcsi komolyság nála sem hiányzik. Nem dühöng és türelmetlenkedik a tapasztalt hibák miatt, nem haragszik az emberekre, hanem inkább bolondoknak tartja és kineveti őket. Milyen más ember a nem sokkal későbbi császárkor epés szatirikusa Juvenalis! A szatírának uj faját alapította meg, mely haraggal és elkeseredéssel szid, gyaláz, kegyetlenül korbácsol mindent és mindenkit Rómában, csak a szegény tanítóknak kegyelmez. Sohasem nevet mint Horácziusz, hanem sir, haragszik és káromkodik. Siratja a régi római puritán egyszerűséget és vallásos, munkás életet s átkozza az uj elfinomult, de korhadt társadalmi viszonyokat. Mily rettenetes és visszataszító az a kép, melyet a korbeli nőkről nyújt! Ebben Juvenalis megfeledkezett a művészet követelményeiről. Tizenhat szatírájában mindenütt a szigorú és megközelíthetetlen erkölcsbirót látjuk magunk előtt, a ki, bár rigorizmusával oly kegyetlen kritikát adott koráról és valósággal elriasztotta magától honfitársait, mégis erkölcsi bátorsága és komolysága miatt tiszte-