Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892

— 20 — Azután a szerzetesekre, papokra és káptalanokra támad, a hol »nincs oltalma Krisztus mondásának«. A katolikus ünnepek sincsenek inyére, mert kíméletlenül elitéli a karácsonyi szertartást, a gyertyaszentelést, a farsang bolondságát, a böjti idő helytelenségét, még erősebben a nagyheti szertartásokat, a mikor »Krisztust irott koporsóba zárják és szúöttö rosszas tőkéhez békélnek.« Rothadt tőkének térdet-fejet hajtunk Az disznó soldornak innepet szentelünk Kit nagy zabálásban farsangban elhagytunk Sósvizzel meghintjük, szenteknek álítjuk. Honnét tanulád te, hogy a szent Márk napján Tétova kerengesz az jó gabonákban Keresztjáró héten mit kullagsz az rozsban, Viseled az bálvánt Űrnapján árnyékban. Istenhez fordul, hogy szabadítsa meg ettől a foltos hittől. Fájdalommal gondol vissza a jó fejedelmekre. Megnyugszik abban, hogy az Isten büntetése végre is eléri a hamisságot. E költeményt 1544-ben irta, midőn «a váradi papok nagy szertelenségben voltak.» Részben személyi szatira, de az előbbiekhez hangra és tartalomra hasonlít a Pál érsek levelére való felelet. Az egész világot tudatlansággal vádolja, mely minden gonoszságnak oka. Az ördög körüljárván az embereket hálójába kerítette, még a papokat, püspököket és pápát is. így Pál érsek bízik titulusában, de messze van Krisztustól és az apostoloktól s tudatlanságában levelet irt a papoknak, a melyben parancsolja a pápához való ragaszkodást, a szentírás értelmes magyarázatát, guggolt vizzel való keresztelést. Gúnyosan megtámadja az olajszentelést, az egy szín alatti áldozást, a latin nyelv használását, De ne bánjad Uram érsek! — megmondom egy szóval A misécskét, a kit'mondasz sok kereszthányással. Annyit használ, mint Júdás az vég vacsorával. Azután ismét a papi nőtlenséget kárhoztatja, melyet az érsek védelmez, pedig a régi püspökök, papok és más jámbor, istenfélő férfiak mind házasok voltak. Maga az érsek is szent dolognak tartja a házasságot, mégis megtiltja papjainak. Majd az érsek ünnepi és szertartási rendeleteit gúnyolja, főkép a halottakért való misézést, a melyben sok csalárdság vagyon, de az Isten már megje-