Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1892

— 14 — is, a ki már jön borzadt szakállával, «halljuk meg hát, mit beszél tökfejű Salamon bátyánk!» Az első aktusban vitáznak Antal katolikus és Borbás protestáns biró. Antal immár elfogadná a papok házasságát, csak még az nem fér a fejébe, hogy az uj papokat nem Rómában szentelik fel, hanem itthon választják meg pilis és olaj nélkül. Erre Borbás hosszasan fejtegeti, megsózva beszédét szentirási idézetekkel, hogy az igaz papsághoz nem kell sem olaj, sem pilis, hanem áldozás, prédikálás és imádkozás s mindegyikhez hosszas magyarázatot füz. Antal birót már egészen leveszi a lábáról, csak még abban nem tud megnyugodni, hogy Borbás szerint mindenki pap, a ki Isten egyházához tartozik. Borbás erre megjegyzi, hogy nyilvános papokká csak azokat választják, a kik Istenes életűek és az igaz tudományban járatosak. Antalnak még mindig vannak kételyei s azt tanácsolja, hogy a vikárius előtt hozzák tisztába a a dolgot. A második Aktusban Antal felszólítja Böröczk katolikus papot, hogy jöjjön a «hájjas breviárral» a vikárius elé. Az vonakodik s csak Frator Lukács kíséretében mer vállalkozni. A harmadik rövid aktus Borbás és Tamás protestáns pap között folyik, melyben elhatározzák, hogy a «tar papokkal» örömest vitára kelnek. A negyedik aktus első scénájában keményen összeszólalkoznak Lukács és Böröczk Tamással, a kinek pártján van a két biró is. A következő scéna már a vikárius előtt folyik le, kinek haragos kérdésére: «Mi ördögért jöttetek?», Antal biró egész litániaszerü vádakkal lép föl a katolikus papok ellen. A vikárius börtönnel fenyegeti haragjában. Különben az egész darab hangjára és nyers, szikrázó szatírájára jellemző az itt lefolyt párbeszéd egy része: Borbás: Jöszte csak, hágsó-szökő kankó, bizony ugy ütöm az apáczamaró fogadat, hogy kiesik onnan. Antal: Oldalt Bereczk a hájas breviárral, mert bizony majd leütök melletted a pálczával. Böröczk: Ezekkel mi nem birunk, hogyha pápára nem vejendjük dolgunkat. F rátör : Istenemre mondom, ezennel mind elhajolnak tőlünk, hogyha reá nem gondolunk.