Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1888

- % paniából. — Caesar ugyanis praetorsága után (61-ben) Hispania ulterior (provincia) vezetésével volt megbízva. E minőségben megfékezé a lusitanusokat és gallaecusokat, elfoglalta Brigantium városát (ma: Coruna) s feladatát a római nép teljes megelégedésére oldván meg, katonai hírnevének egyszersmindenkorra lerakta biztos alapját.

1) — Pompeius mindenekelőtt őt óhajtá a maga érdekeinek megnyerni; mert erősen hitte, hogy czéljainak megvalósításában Caesar támogatni fogja. Jól emlékezett még rá, hogy Caesar 66.-ban sem volt ellene, midőn G. Manilius rogatióját (javaslatát) tárgyalták, s azóta is megmutatta már, hogy iránta jó indulattal van. így történt aztán, hogy, mivel Pompeius meg volt győződve a Caesárhoz való csatlakozásnak szükséges voltáról, megtette a döntő lépést. Ennek következtében Cicero pártjával együtt magára maradt. Cicero azonnal tapasztalá, hogy kellemetlen helyzetbe jutott. Erezte hatalmas ellenfeleinek nyomását, a maga és pártja erőtlenségét és azt, hogy a tanács tekintély nélkül szűkölködik. Nem egy izben kifejezést is ad elégületlenségének, búsan panaszolkodva arról, hogy az ügyek vezetését most más pártbeliek s nem ő és emberei intézik.

2) Saját hiveivel sincsen egészen megelégedve, közöttük Metellusszal és Catóval sem, a kiknek pedig azelőtt minden intézkedését helyeselte.

3) Röviden szólva : mind jobban érezte a roskatag talajt, a mely alatta és a senatus alatt hova-tovább le fog szakadni. Ez 59-ben valóban be is következett. ') Dio 37, 54. Mommsen 7, 253., 273—4. 11. 2) Ep. ad Attic. II. 7, 4. ») Att. 7, 1. és 2.