Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887
14 addig 1, mig az újítás a nyelv szelleméi, nem sérti. Erre vonatkozó nézetét később igy fejezi ki, midőn t. i. a lefolyt korszakra már visszatekint: „A neologismus tagadhatatlanul jótékonyan bővítette, idomította, szépítette nyelvünket. Ennek mi, régibb irók, leginkább lehetünk tanúi, kik tudjuk, mily veszó'dségeink valának hajdani gyeptöréseinkkel, mikkel eszméink alkalmasabb kifejezései végett küzdöttünk . . . Azonban neologizmusunk némely divatba-hozásaival, megvallom, nem igen tudok megbarátkozni. Nem tarthatom helyesnek, sőt szabadosnak sem, neologismussal a nemzetnél meghonosult eszmefogalmakat forgatni fel." 1) Amit később tapasztalatszülte meggyőződésből hibáztat, attól magyaros izlése már kora ifjúságában irtózott. Fáy életének ífju szaka tehát a nyelvújítás korába esik, azon a közéletben annyira szomorú évekre, melyekben a mult század utolsó tizedében felbuzdult nemzeti lelkesedés lelohadt és pedig oly mértékben fogta el a lelkeket a tespedés szelleme, hogy az egyetlen üdvös mozgalmat, mely hivatva volt a nemzetnek művelt nyelvet adni s valódi magyar irodalmat teremteni, a nyelvújítást sokan valóságos gyűlölettel fogadták, sőt a mozgalom halhatatlan vezérét az írástól is el akarták tiltatni. Ilyen korszellem az íróra nézve nem kedvező. S valóban azt találjuk, hogy a jelen század első éveiben, Csokonait és Kisfaludyt leszámítva, kiváló írónk alig van, mert Kazinczy mint reformátor volt nagy. A külföldi költői irányok elsekélyesedtek s a kontár utánzók által nem váltak irodalmunk hasznára s mint Fáy mondja: érzelgés, pityergés foglalta el a románt és drámát, sületlen, Ízetlen, lovag-, rém-, rabló-történetek, robinzonádok az elbeszélő költészetet, vizes ömlengések, buKszmeburkok és szikrák. Búzavirágok és kalászok 2-ik köt. 312. 1.
