Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1887
183 lyedések vannak rajta, külső szélén lyukakkal, melyek által a ruhához volt erősítve. Őseink különböző anyagból gyártott kelmék mellett selyemből készült ruhát, a nők fejkeszkenőket viseltek, mint azt egyik sirban koponya alatt talált selyemfoszlányok bizonyítják ; ruháikon horaoru-domboru pitykéket hordtak, melyek alul — a homorú részen — kettős fülecskével bírnak, fölül gyöngysorokkal vannak diszitve. Ezen pitykék némelyikének széléről szabadon mozgó s szivalakhoz hasonló lemezkék csüngtek le, melyek egyik lapjokon barázdáltak. Azon sirban, melyben ezen pitykék előfordultak, IV. Béla-féle csinos rézpénzt is találtak s e szerint tárgyaink IV. Béla korából származhatnak. A bronz pitykéknek a száma 7 dbMég néhány ujabbkori tárgyat emiithetek föl, nevezetesen két sisakot a 16. vagy 17. századból, három kardot, melyek közöl kettő egyenes és kosaras markolatú, a másik görbe, alul kétélű s keresztszára egyenes. Az utóbbi görbe kardot Rába-Pordányban találták nagyobb sarupatkóval együtt, — a többit Győrött. Kőedényeink néhány mázos korsóval (3 db) — egyiken 1719. évszám — s egy tányérral «szaporodott. Ajándék s részben vétel utján négy ezüst- és két aranygyűrűt, 12 db. aranypénzt, néhány ezüst- és bronz-érmet szereztünk. Ezek voltak azok a kiválóbb emlékek, melyekkel régészeti muzeumunk a közel múltban részint Győrváros egyes nagylelkű férfia nak hazafias adományai, részint a szent Benedekrend áldozatkészsége által szaporodott s melyekkel városunk és megyénk múltjának történelméhez s itt élt népek műveltségi állapotának ismeretéhez nem csekély mérvben hozzájárultak. Börzsönyi Arnold.