Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

69 rándul, a hol Fráter Györgygyei Ferdinánd részéről értekezlet terveztetett, majd Egerbe ment, a hol irta „ Varkucs Tamás idejében lőtt csaták Egörböl

u cz. énekét, mely Eger átadásával végződik. Kassai házából, a hol családi fészkét is megrakta, többször tett ismerőseihez rövid időre kirándulásokat s megirta Szitnya, Csábrág, Léva, Murány elfoglalását Salm M. által, majd a lantos király, Dávid históriáját, azután Nyir-Bátorba megy a Martinuzzival tartandó értekezletre. Kassán Tinódinak, ugy látszik, Czeczei Lénárt kapitány volt főpáx-tfogója, ki „váras kivöl tizenöt esztendeig nem hált

1', s igy hálával fogadhatta Tinódi mulattatását s ez viszont kegyelettel emlékszik meg a kegyes pártfogóról. Kassán irta még a Károly császár hada Saxoniában (1550)., A hadnagyoknak tanúséig, Kapitán György bajviadala cz. énekeit ugyanazon esztendőben, ezután pedig betegség fogja el, mely ugy látszik a munkára is képtelenné teszi, mert a következő 1551. évben egy éneket sem készített, vagy talán körútra ment, hogy eddigi szerzeményeit értékesítse s illetőleg ujakhoz adatokat gyűjtsön, 1552-ben készíté el művét a „Szegedi veszedelemről

1,

1 két hét alatt, s ugyanannyi idő alatt irta meg históriáját „Az véig Temesvárban Losonczi Istvánnak haláláról" ; majd a Zsigmond-krónikát fejezte be, melyet Turóczi után fordított. 1553-ban, ugyancsak Kassán, beteges voltában irta meg Egervár viadalját négy részben s kezdette el Erdélyi históriáját, a melyet már csak Erdélyben fejezhetett be 1553 legvégén. Ez évben Kassáról Kolozsvárra indult Debreczen felé s bizonyára nem egyenes uton, hanem sokféle kerülő utakon jutott Erdélybe. Debreczenben meglátogatta egykori jó ura, Török Bálint tiát Jánost, s ez idő alatt megénekelte ennek 1550-ben Déva körül a törökön nyert diadalát „Enyingi Terek János vitézsége

u czimmel. Megállapodott Bonylián is, a hol Bethlen Farkas vendége volt s Cronicájának utolsó darabját : Az udvarbírákról és kulcsárokról megirta. Dicséri az urakat, a kik őt szívesen fogadják, de annál inkább szidja az udvarbirákat; csalják uraikat, azok parancsait nem teljesítik ; bár tudja, hogy „rest udvarbirákon átok nem használ, s az, ki őt átkozja, kopaszt borotvál" ; mert atyafiasok az czigánokval, orczájok tömérdök nagy álnokságval; mégis a „magas parttal" ütteti őket s velők egyetemben „az kulcsárokat, kik akasztófára méltók, azokat". Hiába, jó lantosunknak, kivált az utazástól megviselt állapotában, igen jól esett volna a finom bor s érthetjük boszankodását, midőn „büdös bort" adnak neki. Kolozsvárott az év végén befejezte Erdélyi históriáját, a következő 1554. elején Budai Ali basa históriáját s ki-