Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

93 Özvegyasszonyt, a kinek két fiát a cseh bajnok megölte, elhatározza, hogy megvi a csehvel. Meg is vitt, le is győzte s kérése daczára megölte, „marháját" pedig az özvegynek adta. Erre a király őt fejéhez választá. De az ifju vitéz szerelmeskedni akar és pórul jár; egy itju özvegyasszony, kit szerelmével üldöz, kiugratja az ablakon. Ekkor a lakatoshoz megy s avval együtt a királyné szolgáló leányának sirját kirabolja. — Ezután nagy ugrást tesz llosvai s mellőzve „ifjuságabeli több sok dolgait", szól „vénségének csuda dolgairól". Először a prágai kalandról. A „cseh királycsászár" adót követel Lajostól, ez nagy hadával Prágába megy, a tizenegy királyoktól körülvett császár előtt megjelenvén, nagyon megijed, de Toldi ugy nyomkodja a király sarkát, hogy abból a vér „el-kifoly vala" ; a magyarok ezalatt beveszik Prágát s Miklós e hirrel jövő cseh követet köntösujjal ugy csapá, hogy az menten meghalt s azután a megrettent császárt és tizenegy királyokat Lajos iránt hódolatra kényszeríti. — Lajos király egyszer megharagudott Toldira s ez „három esztendeig nem ment bé udvarba". A király Németujhelytujuclvart hirdet s itt egy olasz vitéz a magyarokat rendre legyőzi. A király megemlékszik Toldiról s barátai erről őt tudósítják, azonnal Ujhelyen terem, barátruhában megvív az olaszszal, legyőzi s a királytól kegyelmet nyer. Az ősz szakállú, fehér hajú vén vasgyúró, a királytól gyűlésre hivatva, még egyszer felmegy Budára, de itt az udvari iljak csúfolják, miért hét tollú buzogányával közéjük vagdal, hármat agyonüt, dühében a királyhoz rohan s igy szól : Király ! ha nem nézném vitézi voltomat, Majd fejedhez verném hét tollú botomat ; Másszor megfeddenéd apró kölykeidet, Meg nem csufolnájak vitézi vén fejemet. A gyűlés feloszlott, Miklós Nagy-Faluba ment, hol két esztendő múlva meghalt. Részeges volt — „minden reménysége boritalban vala" — nagy erejének nem sok hasznát látá és semmiben marháját meg nem szaporithatá. Ezeket mondja el llosvai Toldi Miklósról. Valóságos krónikás életrajz ez, mely a világért sem változtatna semmit az ismert adatokon s szinte tél, hogy többet ne mondjon, mint a mit tud. A népköltészet nem említené csak ugy egyszerűen, hogy Miklós gyilkosságba esett; mert a nép a közönséges gyilkost épugy megveti, mint szánja azt, a kit szerencsétleu viszonyai sodornak gyilkos-