Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

2 bárdok fogékonyságával, költői lelkével, de közönségük nem bírt avval a mély részvéttel, mely a daloknak nemcsak meghallgatására, hanem fenntartására is kiterjed. A középkor lovagi kalandjait, hősi tetteit kevés számmal, szerelmes történeteket épen nem tartott fenn a hagyomány, hacsak ide nem sorozzuk a váradi püspök leányának megszabadítását Sz. László által; hanem igenis az Anjouk korából fenntartotta a hagyomány emlékét egy vasgyúró köznemes legénynek, akinek óriás erején kívül egyéb kiválósága nem volt, ugy, hogy Ilosvai a XVI. században, midőn Toldiját irta, még az élő néphagyományra támaszkodott. Ebből látszik a középkori magyar közönség izlése és fogékonysága ; innen középkori költészetünk ridegsége, hiányozván belőle a költői felfogás és szin, a szelídebb motívumok, az erő mellől a finomság, egy szóval, ami a költészet lényegét teszi: a sziv melege, s a fantázia ereje. A magyar elbeszélő költészet legalább egy korral mindig hátrább volt, mint a németeké, angoloké, francziáké, s midőn ez utóbbiaknál az elbeszélés az Amadis-féle regények divatja után már nagyot haladt, a mi prózai elbeszélésünk a középkori mesetárakból élősködött, verses elbeszélésünk részben szintén a külföldi prózai elbeszélésekre ád rhythmustalan verses öltözéket; részint eredeti regényes tárgyakat önt versbe költői alakítás nélkül; részint egykorú és régibb, szent és világi történeteket énekel meg, nagy mennyiséget teremt, de a roppant mennyiségben nem találunk csak egy igazi költői művet sem, akár felfogásra, akár nyelvre, alakításra, jellemzésre nézve ; a hang szárazsága, az előadás merevsége csak akkor olvad fel, a rhythmus zötyögése akkor nyer egy kis lendületet, midőn a lantos szivét a nemzeti fájdalom hatja át, a mély vallásos és erkölcsi érzés pedig kifakadásra, korholásra, vagy kérésre és imára készti. Kiválóan vallási, erkölcsi, nerazeti jellegű a protestáns elbeszélés, ide járul a hűségre való rideg törekvés is. A jó Ilosvai Nagy Sándor történetéből is kihagyja a mondai részeket — már t. i. a felfogása szerint mondaiakat — arra természetesen nem is gondolva, váljon az mind való-e, amit ilyenül ad elő. Ez egész verses elbeszélésnek jellege a krónikaszerűség. A lantosok, kik a hegedősök osztályára kicsinyléssel tekintenek, nem gyönyörködtetni akarnak, hanem inteni, tanítani és buzdítani, és e czéljukat csak a valóság előadása által hiszik elérhetni. A kor a bűn tudatába, a bűnhődés szomorú nyomasztó sejtelmébe sülyedve, lemondott az élvezetről, s azt akarta csak tudni, miként engesztelheti meg a magyarok haragvó Istenét és hogyan