Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

n származnak: elbizakodottságot, részegséget, fajtalanságot, rágalmazást, káromkodást; korholja a hazafiatlanságot s az ebből származó vétkeket: pártoskodást, egyenetlenkedést, rablást és dulást, politikai elvtelensóget, a hadakozás módját, rendszertelenségét; a nagy urak szükkeblüségét, a vitézek engedetlenségét. De az igazi erények sem találnak korában őszintébb magasztalóra. A magyar dicsőség legkisebb csilláma fényre deríti lelkét, vitézség, áldozatkészség elragadja; a bűnök és bűnösök pusztítása örömmel tölti el, a melybe ürmöt az vegyit, hogy a bűnösök, kiknek pusztulniok kellett, magyarok voltak s lelkesedik, ha a pártos urak néha „jó szándékban vannak". A mellett, hogy Tinódi müvei írójuk jellemét ily szép világításba helyezik, és a kornak viszonyait oly élénken rajzolják, felfogását oly hiven tükröztetik vissza, tisztán históriai értékük sem csekély. Tinódi históriai hűségre és nem költői alakításra törekszik, mindent igazán ír le, mert „vagy nyereség, avagy veszteség, de róla megemlékezni, gyönyörűség". Láttuk, hogy mennyi utánjárással, költséggel szerezte meg a szükséges adatokat, a melyekhez éles megfigyelő tehetség is járulván, nem csodálhatjuk, hogy énekeit nemcsak a végvárak vitézei és a kastélyok lakói hallgatták gyönyörűséggel, hanem a kor történetirói is kizsákmányolták azokat: Forgách Ferencz, Schesaeus Keresztély, Istvánfi Pál és Zsámboki. Később Katona István, Pray György, Budai Ézsaiás is megbiztak ez adatokban, mert a napfényre jött adatok megerősítették azokat. Buzgalmát az adatok összeszedésében, hűségét azok előadásában, helyes megfigyelését főkép Erdéli Históriája bizonyítja s azt is, hogy oly iratokba is bepillanthatott, a melyekhez csak hatalmas pártfogó, talán épen Nádasdy befolyása segíthette. Tinódi költői tehetsége, művei alakítása, előadása, rhythmusa ugyan olyan levén, mint általában a XVI. század krónikásaié, azokról is csak az általános jellemzésben fogunk megemlékezni. 3. Regényes elbeszélések. Mint már említettük, regényes elbeszéléseink nagyobb része azon közös forrásból van véve, a melyből a többi európai népek is merítettek, s a mi költőink is többé-kevésbé átdolgozzák, sőt találkozik olyan elbeszélés is (Vitéz Francisco), a melynek színhelye és személyei magyarosítva vannak ; a kisebb rész pedig ere-