Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1886

iül melynek verssoraiból művészibb rhythmus érzik ki. Mintha prózát imának, avval a különbséggel, hogy itt a mondatokat egy folytában, e versekben pedig egymás alá irják. És sajátságos ! mig a modern népeknél ekkor már a prózai stil jelentékeny előhaladást tett s az elbeszélői stil nagy részben megtisztult az idegen elemektől : nálunk ekkor még a hitvitázó műveken s némely krónikákon kivül nem írnak mást, mint csak verset, főként elbeszélést, sőt még az idegen prózai elbeszéléseket is vei'sekbe fordítják. A versalakok különben elég változatosak, bár nincsenek mindig szabatosan megtartva. A nyelv elég tiszta, de a rhythmussal való küzdés nem ritkán ragadja lantosainkat vétségekre, a melyek sehogy meg nem bocsáthatók. Mindezen jelentékeny hiányok daczára is több tekintetben fontosak e művek. Általánosságukban a kor szellemét tárják elénk, ugy az elbeszélt történetek, mint a levont és levonható tanúságok által s különösen az egykorú s régebb hazai történeteket tárgyazó énekek számos adatot őriztek meg, a melyeknek a történetíró hasznát veheti ugy az eseményekre, mint személyekre nézve is ; de meríthetne belőlük az uj-kor költője is, mint ezt tették is Vörösmarty, Arany, Gyulai Pál. Haszonnal olvashatja és tanulmányozhatja tehát e müveket a történetíró, ki nemcsak közéleti, hanem müveltségtörténelmi adatokat is találhat azokban ; a költő, nem kevésbé azonban a nyelvtudós, ki azokban nemcsak mondattani alakokra talál jellemző példákat, de számos oly, most már kiveszett szavakra, a melyek mind jelentésüknél, mind alakjuknál fogva hangtanra, szótanra egyaránt fontosak. E meddő, költői müvekben meddő korszak után egy uj korszak következik, melyben a XVI. század vallási felfogása ugyan megmarad, de az állapotok jelentékenyen megváltoznak, s e változásnak hatását épen elbeszélő költészetünk mutatja leginkább. A lantosok helyébe főurak vagy műveltebb egyének lépnek, kik nagyobb és több oldalú tehetséggel pengetik a lantot, kik tanítják ugyan a nemzetet, de nem egyszerű prédikátorok és rideg erkölcsbírák, hanem költők, valódi költők, mint gr. Zrínyi Miklós és Gyöngyösi. Velük kezdődik tulajdonképi verses elbeszélő költészetünk, egyrészről a valódi nemzeti eposz, másrészről a költői beszély.