Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885

80 szomorú példákra, férfiaknak ártott női ravaszságra" ; de „szörnye szerelmének" sokkal ékesebb volt, „hogysem elringassa régi mesés ének". Azért Vadászi Pált kiszemelt száz emberrel módba hagyja s ő maga felmegy a várba • de a mint az ablakon belép, megragadják s börtönbe zárják. A mint erről Mária értesül, egész erővel felébred benne a szerelem, érzi tettének aljasságát s szörnyű hévvel kel ki Kádas ellen, pedig ő adta neki a parancsot. De nem hitte, hogy Wesselényi eljön s most, hogy itt van, szerelmét bebizonyította s most saját szerelme tettét, melyet előbb szorult állapotokkal vélt kimenthetőnek, aljas eszköznek tünteti fel, melyet a czél soha ki nem ment; hiába mondja, hogy Wesselényi szerelmét viszonozni nem fogja s csak hideg tisztelését érdemli meg, ég lelkében a szerelem, mit Kádas is észrevesz s hogy mégis a párt érdeke mentve legyen, tanácsolja Máriának, hogy igérje kezét a vezérnek azon feltétel alatt, ha átpártol. Mária a közjóért beleegyez, de Kádas ne hazudja a vezérnek, hogy erről szive is tud. Pedig már egészen szerelme hatalmában van, vagy legalább ugy látszik. „Kádas visszajöttét rettegve és várva" dől le bársony pamlagára. S midőn Kádas visszajön a büszke üzenettel: „inkább választom a tőrt vagy vérpadot, mint akármi díjért ama gyalázatot", Mária „ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány; felkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék". Zokog, majd lángoló ábrázattal felszökik, szégyen és harag viharzik lelkében, mert kezét visszautasította a vezér; fellázadt női hiúsága a legvégsőre viszi, vérpadra akarja kurczoltatni Wesselényit, miért ? hogy meghajlítsa a halál érzete kínaival ? Nagyon erőltetett dolog ez! Azt tudhatja Mária, hogy a ki szerelméért egymaga feljött az ellenséges várba, a ki száz halállal nézett már szembe, a ki meggyőződéseért a szeretett nőt visszautasította, az nem fog a haláltól megijedni. De Mária önmagával is ellenkezésbe jön. Mennyire kifakadt Kádas ellen, midőn ez Wesselényit elfogta s börtönbe zárta, s most ő vérpadra hurczoltatja ! Ezt egy oly szerelmes nő nem teheti, még ha hiúságában annyira meg volna is sértve, mint Mária nincs, mert ő neki ama büszke visszautasítás után még többre kellene becsülnie a lovagias Wesselényit, nem pedig vérpadra hurczoltatni s ott komédiát játszani. Mária nem élhet ennyire vissza Wesselényi bizalmával, s a vezért sokkal inkább szereti s még inkább kell szeretnie a visszautasítás után, hogysem őt a vérpadra hurczolhatná s gyönyörködhetne „kérője lakodalmán". Az is nagyon mesterkélt, a mint boszut lihegve s démoni gyönyörrel irja le Mária a halál érzete kínjait, a melyek-