Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1885
67 ezt velem ?" S midőn Lajos panaszos hangon tesz neki szemrehányást hűtlenségeért s boldogságát megsemmisítettnek mondja, mert: „mindent a boldogság töröl — az egy vért nem!" fátyolt emel a nő, s azt leheli: ,.miért nem ? l í A legraffinirtabb női démon, ki képes mindent szinleni, szerelemre csábítani hűtlenül elhagyott jegyesét akkor, a midőn tőle az áltála kivégzett férje holttestét kéri. De forduljunk e két visszataszító nőalaktól ahhoz, a kiben az anya eszményképét rajzolta Arany. Toldi Lőrinczné alakja oly ismeretes lehet mindegyikünk előtt, a ki szerető édes anyját ismerte, annak gyengédségét, aggódó szeretetét, nemes lelkének melegét érezte. Mindkét gyermekét szereti, de a fiatalabbikat, a ki mindig körüle van, fárad és dolgozik, a kinek bátyja irigységét s gyűlöletét szenvednie kell, mégis jobban. Midőn Miklós feldühödve bátyjára akar rohanni, közéjük fut. Györgyöt védi, pedig tulajdonkép Miklóst félti; a bujdosó után küldi étellel-itallal a hü szolgát, bujdosó fia miatt nem tud aludni és a hideg láz veri le lábáról s midőn Miklós búcsúzni megy hozzá s őt meglátja, karjával átszorítja s arczán nincs egy fillérnyi kis hely, a mit össze nem csókolna s ugy reszketett Miklós ölében, hogy lerogyna, ha fia nem tartaná. Hát mikor melléről elszakadt a gyermek! Kinját elbeszélni nyelve nincs embernek : Lelke volt talán a láncz közöttük, a ki Nem kikapcsolódott, tövestül szakadt ki. S fia eltávozása után ájultan rogyott össze. De aggódó anyai szive megint csak Miklós után külde a hű Benczét s száz aranyat sütött a czipóba; midőn kedves gyermeke mint diadalmas hős eléje fut s magához öleli, nem tud semmit sem szólni örömében s midőn az öröm záporként hulló könyében feloldódik, igy fakad ki: Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom, Csakhogy szép orczádat még egyszer láthatom •, Beh szép vagy! be nagyon illel leventének 1 Isten sem teremtett tégedet egyébnek. íme az öröm mellett az anyai hiúságnak nyilatkozása. Fiát szerelmi bánatában vigasztalja, több szeretettel s jóakarattal, mint tapintattal, hisz ő neki nem volt olyan hatalmas érzése, meg „nem érzi hiába! ezt az ilyen bajt a, ki hamar vagy régen átalesett rajta" 5 s avval a közönséges vigasztalással áll elő, hogy van elég 5*
